Sonnevend Pálnak írt nyílt levelet tett közzé szombat este Facebook-oldalán Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselője, korábbi igazságügyi miniszter, amiben arra kéri az ELTE oktatóját, hogy ne fogadja el a Tisza felkérését.
A Tisza-frakció szombaton közölte, hogy Sonnevend Pált jelöli Hende Csaba helyére az Alkotmánybíróságba. A döntésre a Fidesz-frakció úgy reagált, hogy elismételték: Hendét szerintük illegitim módon távolították el, így nem lehet legitim utódja sem. Hangsúlyozták, hogy alkotmányjogi panaszt és normakontrollt is kezdeményeztek az alaptörvény módosítása miatt az Alkotmánybíróságon, ezért a testület új tagjának kinevezésében a párt nem vesz részt, sem a jelölésben, sem a választásban.
https://hvg.hu/itthon/20260725_magyar-peter-bejelentette-hogy-kit-jelolnek-hende-csaba-helyere-alkotmanybironak
Tuzson Bence nyílt levele is ezt az érvelést követi, a korábbi miniszter hosszan ír arról, hogy a 17. Alaptörvény módosítással Hende Csaba több mint húsz évvel korábban kezdődött parlamenti szolgálati idejéhez új, hátrányos jogkövetkezményt kapcsoltak, így idő előtt megszakítva alkotmánybírói megbízatását.
Tuzson hangsúlyozza, hogy nem a jövőre irányuló, semleges intézményi reformról van szó, hanem „egy hivatalban lévő alkotmánybíró mandátumát rövidítették le úgy, hogy az érintett semmilyen kötelezettségét nem szegte meg, tisztségére nem vált méltatlanná, és vele szemben semmilyen valódi megfosztási eljárást nem folytattak le”.
https://hvg.hu/itthon/20260725_navracsics-tibor-sonnevend-pal-alkotmanybirosag-jeloles-gratulacio-fidesz-tisza
A politikus úgy érvelt, hogy ezekkel jogászként Sonnevend Pál is tisztában van, ezért arra kéri, hogy vegyen példát Polgár Juditról és utasítsa vissza a felkérést. Hozzátette: ha vállalja, akkor illegitim alkotmánybíró lesz, „nem személyes vagy szakmai alkalmatlansága miatt, hanem azért, mert olyan helyet foglal el, amelynek jogszerű megüresedése nem következett be” – írta.
„Vannak helyzetek, amikor egy jogász felelőssége nem merül ki abban, hogy a politikai többség által felkínált formális lehetőséget elfogadja. Különösen igaz ez arra, aki az Alaptörvény védelmének legfőbb szervében kíván tisztséget vállalni. Alkotmánybíróvá válni nem lehet egy alkotmánybíró jogellenes eltávolításának elfogadásával” – írta Tuzson, majd megismételte a párt korábbi közleményét, miszerint nem fognak részt venni az új alkotmánybíró jelölésében, illetve megválasztásában.
https://hvg.hu/itthon/20260724_tisza-alkotmanybiro-jeloles
„Arra szólítom fel, hogy ne engedje szakmai tekintélyét Hende Csaba eltávolításának utólagos igazolására felhasználni. Ne váljon egy alkotmányosan elfogadhatatlan kész helyzet eszközévé. Utasítsa vissza a jelölést, és tegye világossá, hogy az alkotmánybírói függetlenség, a jogbiztonság és a jogállami tisztesség minden tisztségnél fontosabb. Az Alkotmánybíróságra nem lehet hitelesen belépni azon az ajtón, amelyet a hatalom egy hivatalban lévő alkotmánybíró önkényes eltávolításával nyitott meg. A döntés és az azzal járó történelmi felelősség most az Ön kezében van” – zárta levelét az egykori miniszter.
Hende Csaba törvénysértő módon lett alkotmánybíró, mivel megválasztásakor még azoknak a jelentősen könnyített jogszabályi feltételeknek sem felelt meg, amelyek alapján kis túlzással élve ma könnyebb alkotmánybíróvá válni, mint „mezei” jogtanácsossá vagy közjegyzővé – érvelt Tarjányi Tamás a múlt héten megjelent cikkében:
https://hvg.hu/360/20260713_hende-csaba-es-a-temus-alkotmanybirosag
Tuzson Bence a héten korábban színpadra lépett Tusnádfürdőn, ahol többek között bírákat és ügyészeket fenyegetett:
https://hvg.hu/itthon/20260724_tuzson-bence-tusvanyos-fenyegetes-tisza-bukas-utani-felelossegre-vonas-birak-ugyeszek
Nyitóképünkön Tuzson Bence Tusványoson 2026-ban, fotó: HVG / Molnár Zsófia