Szerdán 41 fokot mértek Budakalászon, ez egyelőre napi maximum-hőmérséklet

A városban kedden 41,1 fok is volt.

  • HVG

A HungaroMet térképe szerint nemrég 41 Celsius-fok volt Budakalászon, és ez a legmagasabb hőmérséklet, amit a szerdai napon mértek. Kedden ugyanitt hasonló értékről számoltak be, egy augusztus negyedikéről készült térképen ugyanis a város 41,1 fokkal szerepel.

https://hvg.hu/itthon/20260805_melegrekord-augusztus-3

Előrejelzésük szerint az ország döntő részén ahogyan szerdán, csütörtökön is 29 fok körüli vagy afeletti, a középső országrészben 30-31 fok körüli napi középhőmérséklet valószínű, és miatt az ország teljes területére a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés van érvényben magas napi középhőmérsékletre.

Ami a továbbiakat illeti, pénteken hajnalban 17, 25, délután többnyire 29, 34 fok között alakulhat a hőmérséklet, de délkeleten még pár fokkal melegebb is lehet. Mindeközben elszórtan záporok és zivatarok fordulhatnak elő, a szél pedig egyre nagyobb területen északiasra fordul és megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik.

Szombaton helyenként, de főként a nap első felében még előfordulhat zápor, zivatar, délután már nem valószínű csapadék, ám északias szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 15 és 22 fok között alakul, de az északi völgyekben hűvösebb is lehet, délután pedig 29, 35 fok valószínű.

Vasárnap többnyire derült, napos, csapadékmentes időre készülhetünk, a változó irányú szél csak kevés helyen élénkülhet meg. A minimum általában 13 és 20 fok között várható, de az északi völgyekben 10 fok körüli értékek is előfordulhatnak. A maximum 29 és 35 fok között valószínű.

https://hvg.hu/itthon/20260805_forrosag-hohullam-visszater

Nyitókép: HungaroMet Zrt.

Hozzászólások