Pályázati úton választja ki a párt delegáltját a Médiatanácsba a KDNP – közölte Latorcai Csaba ügyvezető alelnök vasárnap az MTI-vel. Az alelnök szerint várják a keresztény, kereszténydemokrata gondolkodású, független és a médiában tapasztalatot szerzett szakirányú végzettséggel rendelkező pályázókat, akik megfelelnek a közmédia testület tagjaival szemben támasztott feltételeknek.
Latorcai szerint a pályázat meghirdetésével valódi transzparenciát szeretnének megvalósítani, és nem úgy eljárni, ahogyan a Tisza Párt a köztársaságielnök-jelölés kérdésében. A jelentkezéseket a párt augusztus 25-ig várja.
A KDNP által delegált tag „megjeleníti a kereszténység és a magyar kereszténydemokrácia alapelveit, értékeit, így különösen a keresztény értékrend és kultúra, a hagyományos családmodell, a nemzeti identitás és szuverenitás, valamint az emberi élet és méltóság feltétlen védelmét” – fogalmazott Latorcai, aki szerint a jelöltjüknek mindezt pártpolitikamentes alapon kell megvalósítania.
A héttagú Médiatanácsban három-három tagot delegálhat a kormánypárt, illetve a három ellenzéki párt. A testület elnökét a parlamenti jelölőbizottság pályázati úton választja ki, erre augusztus 23-ig várják a jelölteket.
Paritásos testületek, megpályáztatott vezetői állások, leválasztott hírügynökség – számos részletében követi végre az európai utat a közmédiáról szóló törvénytervezet. Maradt azonban benne néhány olyan szabály, amivel visszaélve aláásható a szerkesztőségek függetlensége.
Nyitóképünk illusztráció. (HVG / Fazekas István)