Több mint kilencórás tanácskozás után egyelőre nem született döntés a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának négy, utólagos normakontrollra irányuló indítványának ügyében, amelyekben az Alaptörvény 16. és 17. módosításának több rendelkezését, valamint az uniós forrásokhoz hozzáférést biztosító egyik kulcstörvény megsemmisítését kérték – írja az Index.
A lapnak az Alkotmánybíróság főtitkára, Szabó Attila ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy tartják az alaptörvényi határidőket, és időben közzéteszik a döntéseket.
Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság csütörtökön azért ült össze, hogy megtárgyalja az ellenzék normakontroll-kérelmeit az Alaptörvény 16. és 17. módosításával szemben, ideértve Sulyok Tamás köztársasági elnök menesztését és a 70 évnél idősebb alkotmánybírák szeptember 1-étől bekövetkező nyugdíjazását.
Bár a testület honlapja szerint augusztus 28-áig ítélkezési szünetet tart, most 13-ára, csütörtökre mégis összehívták. A saját sorsát is jelentős részben meghatározó törvények alkotmányosságáról kellene dönteni ellenzéki képviselők utólagos normakontroll-kérelme alapján.
Alaptörvény-sértőnek tartják, hogy
- a köztársasági elnök megbízatása a 17. Alaptörvény-módosítás hatályba lépésekor, július 19-én megszűnt;
- Hende Csaba alkotmánybírói megbízatása is megszűnt, mert elveszítette választhatóságát;
- a most hivatalban lévő Ab-elnökre és három társára nézve visszaállították a korábban érvényben volt 70 éves korhatárt, ezért nekik is távozniuk kell szeptember 1-jétől, és
- megszüntetik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekvákat).
Nyitókép: Túry Gergely / HVG