Ezeroldalnyi adatot adott át az MNB a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságnak

A Toroczkai László vezette testület nyolc pontban kérte a jegybank segítségét.

  • HVG

Közel ezer oldalnyi adattal és információval segítjük a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság munkáját – jelentette be Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a közösségi oldalán.

A parlamenti bizottság augusztus végén döntött arról, hogy, mely intézményektől kér be a munkája elvégzéséhez szükséges adatokat, és köztük volt a jegybank is. A testület a végrehajtói rendszer 1994-ben történt profitérdekeltté történő átalakításától kezdődően fogja vizsgálni a folyamatok működését, fókuszálva a végrehajtói szervezet 2015-ös és 2021-es strukturális átalakítására, valamint a Schadl–Völner-ügyre.

Varga Mihály hétfőn megjelent videójában azt mondta: a bizottság nyolc pontban kérte a jegybank segítségét.

A kért információk között vannak követelésekkel kapcsolatos kimutatások, a Központi Hitelinformációs Rendszer adatai, vagy éppen az ügyfelek panaszainak elbírálására vonatkozó dokumentáció

– sorolta az MNB elnöke.

Hozzátette: megerősítette Toroczkai Lászlónak, a bizottság elnökének, hogy a jegybank a jövőben is segíti a munkájukat. „Minden olyan esetben, ahol törvénytelenség gyanúja merült fel, magunk is megtettük a szükséges feljelentéseket” – jelentette ki Varga Mihály.

https://hvg.hu/360/20260814_mnb-karman-andras-fizetesek-veszteseg-toketartalek-tisza-kormany-hvg

Nyitóképünkön Varga Mihály. Fotó: HVG / Fazekas István

Hozzászólások