A csütörtöki Magyar Közlönyben 46 oldalt foglal el „az Integritás Hatóság 2025. évre vonatkozó éves elemző integritásjelentésében megfogalmazott megállapításokkal, ajánlásokkal kapcsolatos kormányzati álláspont”. Ilyen még sosem történt.
A szervezet, amelynek létrejöttét az Európai Unió kényszerítette ki, sokszor panaszolta, hogy javaslatait a kormány lesöpri, és a csekély hatékonyságot mutatta a Transparency International elemzése is.
Az idén nyáron közzétett jelentés szerint a rendszernek nem a hibája, hanem a lényege, hogy a közbeszerzések túlárazását segíti. A korrupciós veszély nem a törvénysértés; épp a szabályok betű szerinti betartása vezet a pénz elfolyásához.
Tisztességesnek lenni nem olyan bonyolult, csupán döntés kérdése, s úgy tűnik, most a Tisza-kormány elkötelezett ebben
– állapította meg júliusban az Integritás Hatóság. Erre válaszolva a kormány határozata egyenként végigmegy az ajánlásnak mind a 68 pontján, jelezve, hogy az illetékes miniszterek vizsgálata alapján mivel ért egyet, és mivel nem vagy csak részben.
Ez utóbbi esetekben ezt részletesen meg is indokolják, többször úgy, hogy a Hatóság értékelését elfogadják, csak a javasolt megoldási módot nem. Mindegyik ajánláshoz hozzátették, hogy a kormány milyen intézkedést tervez, ami így majd számonkérhetővé válik.
Nyitóképünkön Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke. Fotó: MTI / Lakatos Péter