Személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják az előző kormány egyik közigazgatási államtitkárát, Pilz Tamást – tudta meg az RTL Híradó kedden.
A csatorna úgy értesült, Pilzet azzal gyanúsítják, hogy a Tuzson Bence vezette Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként jóváhagyta olyan dolgozók kirúgását, akik letöltötték a Tisza Világ applikációt. Az RTL szerint a volt államtitkárt már kihallgatta a rendőrség.
A Tisza párt által fejlesztett mobilalkalmazásból tavaly ősszel 200 ezer felhasználó adatai szivárogtak ki. Utóbbi alapján később több fideszes médiatermék listázta, illetve térképre is tette a Tisza támogatóit, nyilvánosságra hozva az érintettek személyes adatait.
Ezután indult büntetőügy személyes és különleges adatok nyilvánosságra hozatala miatt.
Akkor a Tisza elnöke, Magyar Péter azt mondta, szó sincs adatszivárgásról, hanem ártó szándékú támadás történt. Közölte: informatikai rendszereiket „olyan nemzetközi hálózatok támadják, amelyek érdekeltek az Orbán-kormány hatalomban tartásában”.
Novemberben egyébként Magyar Péter jánoshalmai országjáró fórumán egy volt gyakornok azt mondta, azért rúgták ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, mert rajta volt a Tisza Világ applikációból kiszivárgott listán.
https://hvg.hu/itthon/20251119_Kirugtak-egy-fiatalt-a-kulugyminiszteriumbol-miutan-az-adatai-nyilvanossagra-kerultek-a-Tisza-Vilag-applikaciobol
Nyitóképünkön Pilz Tamás és Tuzson Bence. Fotó: Facebook / Tuzson Bence