Megvadult lovak vágtattak be a tömegbe Kiskunfélegyházán, négyen megsérültek

A baleset a szüreti felvonuláson történt, ahol a lovakat egy szekér mögé fogták be, ám a felszerszámozásuk közben valamitől megbokrosodtak és menekülni kezdtek.

  • HVG

Megriadt lovak vágtáztak a szüreti felvonulás résztvevői közé szombaton Kiskunfélegyházán, a fogat végül egy fának hajtva állt meg – derül ki az RTL Híradójából.

A lovak a felszerszámozásuk közben bokrosodtak meg valamitől és fogták menekülőre, eközben húzták maguk után a fogatot is. A hajtó sem volt képes megállítani őket.

A balesetben négyen sérültek meg, két nő könnyebb zúzódásokat és horzsolásokat szenvedett, két másik nőhöz viszont, súlyos fej és végtagsérülések miatt mentőt kellett hívni. Egyikük súlyos gerincsérüléseket szenvedett, amikor a fogat áthajtott rajta és egy rokona elmondása szerint válságos az állapota.

A csatorna úgy tudja, hogy a lovak nem voltak felvonuláshoz szoktatva és a gazdájuk is csak rövid ideje hajtotta őket. A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást.

Képünkön a megvadult lovak hajtotta szekér látható Kiskunfélegyházán. Forrás: RTL

Hozzászólások