Direkt36: A 4iG űrbiznisze körül dúlt az Orbán-kormány egyik titkos belháborúja

Komoly feszültség volt az előző kormányon belül 2023-ban amiatt, hogy Orbán Viktor a szakmai véleményeket és aggályokat félresöpörve a stratégiai fontosságú magyar műholdprogramot az állam helyett a 4iG-re bízta.

  • HVG

Orbán Viktor személyes döntése volt 2023 végén, hogy az állam helyett a Fidesz-kormányhoz kötődő vállalatra, a 4iG-ra bízza a nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú műholdrendszer kiépítését, ez pedig komoly feszültséget okozott a kormányon belül – derül ki a Direkt36 tényfeltáró cikkéből, ami a Telexen jelent meg.

A cikk szerint a műholdrendszerről azután indult meg a gondolkodás, hogy Ferencz Orsolyát 2018-ban kinevezték űrkutatási biztossá, majd a projektet a külügyi és a honvédelmi tárca közösen kezdte tervezni. A cél egy kettős felhasználású – polgári és katonai célú – rendszer kialakítása volt.

Egybillió-háromszáztizenegymilliárd forintos szerződést kötött az Orbán-kormány a 4iG-vel márciusban

A Honvédelmi Minisztérium 1 311 050 000 000 forint értékű keretszerződést kötött a NER alatt informatikai óriássá nőtt 4iG űrtechnológiai cégével – tudta meg a HVG. A szerződést március közepén, egy hónappal a választás előtt írta alá Jászai Gellért cége és a Szalay-Bobrovniczky Kristóf irányítása alatt álló tárca. Az áprilistól már hatályba is lépett megállapodást a minisztérium azzal magyarázta, hogy több éves kormányzati előkészítés eredményeképpen jött létre, de mást nem közöltek, mivel az ügylet nem nyilvános. A Magyar Péter kormánya által így megörökölt keretszerződés értesüléseink szerint bő kilenc évre, 2035-ig szól.

Ferencz Orsolya ismertette is a koncepciót a Karmelitában 2023 őszén. A biztos itt amellett érvelt, hogy a műholdprogramot nemzetbiztonsági okok miatt a magyar államnak kellene lebonyolítania, a költsége pedig körülbelül 250 milliárd forint lenne. A Direkt36 forrásai szerint Orbánnak tetszett az ötlet, látta a stratégiai jelentőségét.

A következő hetekben aztán váratlan fordulatként a miniszterelnök úgy döntött, hogy az állam helyett a 4iG-ra bízza a beruházást – derül ki a cikkből. Ezt állítólag a koncepción dolgozó két tárca nehezményezte, mondván: a 4iG nem rendelkezik a szükséges nemzetbiztonsági minősítéssel, ráadásul a tulajdonosi háttere is átláthatatlan, de

Orbán Viktor ezeket a kritikákat félresöpörte.

A cikk emlékeztet, hogy a műholdépítési terveknek keresztbe tehet a kormányváltás, miután a Tisza-kormány megkezdte a 4iG-val kötött állami megállapodások átvilágítását is. Kormányzati források most a Direkt36-nak azt mondták: vannak jelei, hogy Orbánék az állam számára kedvezőtlen üzletet kötöttek ebben a 4iG-val.

A Tisza belevágott: felragyoghatnak a 4iG mögül a feltörekvő magyar űripari cégek

Az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a magyar űrkutatásnak és űriparnak azokkal a szereplőivel, akik az elmúlt években egyre inkább kiszorultak az állam látóteréből. A feltörekvő 4iG-csoport pozícióját nemcsak a versenytársak, hanem a vagyonvisszaszerzési hivatal is veszélyeztetheti. (Szerk: cikkünket az utolsó bekezdésben utólag pontosítottuk.)

A 4iG a kritikákra reagálva a Direkt36-tal azt közölte: a magyar államnak nincs beruházási költsége azzal, hogy egy magáncégre bízta a műholdrendszer kiépítését, mert majd csak a szolgáltatásokért kell fizetnie az államnak. Hozzátették: ha a 4iG nem teljesítene, akkor egy bankgarancia révén az állam kamatostul visszakapja a pénzét.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: 4iG Space and Defence

Hozzászólások