Nemcsak azt javasolnám Orbán Viktornak, hogy kérjen bocsánatot, hanem azt is, hogy adja vissza az összes gazemberséggel szerzett vagyont. Ha ezt megtenné, szerintem börtönbe sem kéne mennie – jelentette ki Iványi Gábor, a Magyar Hangnak adott interjújában. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkészi vezetője szerint a volt miniszterelnöknek tudomásul kell vennie, hogy örökre kiírta magát a politikából.
Iványi a beszélgetés elején felidézte, hogy a héten ismét meglátogatta a börtönben Őrsi Gergelyt, az úgynevezett parkfenntartási ügy egyik gyanúsítottjaként nyár eleje óta fogva tartott II. kerületi polgármestert. Úgy tudja, Őrsi ellen összesen annyi kézzel fogható bizonyíték van, hogy valaki azt vallotta rá, megvesztegette őt még az Orbán-éra alatt.
„Mégis, ez az ember szabad lábon van, Őrsi Gergely pedig nincs, és azt mondja nekem a börtönben szürke arccal, hogy ő nem fogadott el korrupciós pénzeket” – mondta Iványi. Hozzátette, ha mégis kiderül róla, hogy bűncselekményt követett el, akkor is bemenne hozzá a börtönbe, biztosítana neki lelki gondozást, csak másféleképpen tenné, mint most.
https://hvg.hu/itthon/20260916_ivanyi-gabor-hitelet-kapcsolattarto-borton-orsi-gergely
Nem veszi ki jól magát, hogy azokat az embereket letartóztatják, akiket hajdan a Fidesz el akart gázolni, mert az ellenzékhez tartoztak, miközben Orbán Viktor nyugodtan világgá kürtölheti, hogy harcot indít a hatalma visszaszerzéséért, Matolcsy György és fia vígan grasszálnak, de Tiborcz Istvánnal sem foglalkozik senki
– fogalmazott, Iványi, hozzátéve, hogy ő egyébként senkit sem akar börtönben látni.
A MET vezetője nem tekinti bosszúállásnak visszaszerezni azt, amit elloptak tőlünk. „Ha rajtam múlna, akkor azok büntetését korlátlanul lehetne enyhíteni, akik önként visszafizetik az ellopott pénzeket. Az viszont nem megy, hogy nem adják vissza a közvagyont, és változatlanul a társadalom arcába nevetnek, holott eltűnt legalább egyévnyi költségvetési pénz” – jegyezte meg.
A lelkész úgy látja, hogy idén áprilisban vértelen forradalom zajlott, ugyanis több volt puszta kormányváltásnál elküldeni a hatalomból azt a szűk bűnözői kört, aki játszott az országgal és a jogállammal. Iványi szerint ebben az időszakban egyetlen ember irányította az országot, „aki sajnos gazemberré lett, és olyan helyzetet teremtett, hogy a barátja gazdagabb lett, mint az angol király”. Azt pedig hazaárulásnak tartja, hogy az előző kormány együttműködött az „Európát szétverni kívánó oroszokkal, és hogy szurkoltak nekik, hogy Ukrajna ellenében nyerjenek.”
https://hvg.hu/360/20260915_ivanyi-gabor-met-egyhaz-birosag-orban-ner
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt