„Magyarországnak és Ukrajnának is érdeke a politikai és gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése” – írta pénteken Magyar Péter Facebook-posztjában, amelyben beszámolt arról, hogy zárt tárgyalást folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Brüsszelben.
Magyar elmondta: üdvözölte az ukrán parlament döntését a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvény elfogadásáról, ezt a kölcsönös bizalom helyreállításának első lépésének tekinti.
A két vezető megállapodott, hogy miniszteri szinten folytatják a két ország közötti egyezkedéseket, kiemelt figyelmet fordítva az országaikban élő kisebbségek helyzetére.
Magyar elmondása szerint teljes szolidaritásáról biztosította Zelenszkijt „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt”.
Továbbá elmondta, Magyarország minden diplomáciai eszközzel kész segítséget nyújtani Ukrajnának.
Korábban ugyanerről beszélt Forsthoffer Ágnes házelnök is, aki az ukrán házelnökkel találkozott Rómában, egy, az orosz–ukrán háború kitörése óta először szervezett közös házelnöki találkozón. A magyar házelnök szerint Ukrajna továbbra is számíthat arra, hogy Magyarország segítséget fog nyújtani a háború elől menekülők befogadásában és segítésében, azonban a magyar kormány nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnának.
Magyar a héten a találkozó előtt azt mondta, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok jelenlegi helyzetének áttekintése és a további együttműködés lehetőségeinek megvitatása lesz a cél. Mint mondta: azt várta az ukrán elnöktől, hogy erősítse meg a megállapodásban vállalt kötelezettségek határidőre történő teljesítését, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati, oktatási és hatósági ügyintézéshez kapcsolódó jogaira.
Nyitókép: AFP / Ludovic Marin