Tizenharmadik alkalommal szervezték meg vasárnap Budapesten a Lakásmenetet, hogy felhívják a figyelmet a lakhatási válságra.

Karácsony Gergely főpolgármester az eseménnyel kapcsolatban vasárnapi közleményében emlékeztetett, hogy a kormány által meghirdetett Wekerle Sándor állami bérlakásépítési program, a Diákvárosban és a Rákosrendezőn épülő megfizethető lakások, csak hosszú távú projektek. A lakhatási válságra azonban rövid távon is reagálnia kell a városvezetésnek.

A főpolgármester szerint az Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) novemberi ülése ebben is áttörést hozhat. „Nemcsak a Fővárosi Önkormányzatnak már korábban megítélt 20 milliárdos lakhatási program véglegesítéséről döntünk, hanem előkészületben van egy szintén több tízmilliárdos bérlakásépítési és -felújítási program is, amely a kerületi önkormányzatok számára is elérhető lesz” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a napokban levélben fordul a kerületi polgármesterekhez, hogy megismerje a lakhatási célú fejlesztési terveiket, és a lehető legtöbb forrással tudjon hozzájárulni ezek megvalósításához.

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin.