A választás előtt még Pálinkás Szilvesztert szidta, most a honvédség Egészségügyi Központjának parancsnoka lett Zákány Péter

A dandártábornok korábban „blődségnek” nevezte, hogy Orbán Viktor fia szervezte a csádi missziót, és szerinte Pálinkás „beszennyezte a teljes magyar honvédséget” azzal, hogy a nyilvánosság elé állt.

  • HVG

Az a dandártábornok, Zákány Péter lett a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központjának parancsnoka, aki a választások előtt „teli szájjal szidta” a honvédelem állapotáról kitálaló Pálinkás Szilveszter századost – írta Hadházy Ákos a közösségi oldalán.

Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség korábbi arca – aki Orbán Gáspárral, Orbán Viktor volt miniszterelnök fiával közösen végezte el a brit katonai akadémiát – tavaly nyáron került be először a hírekbe, miután kiderült, hogy benyújtotta a leszerelési kérelmét, mert nem értett egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetésével.

Idén áprilisban, a választás hajrájában bukkant fel újra, amikor hosszú interjúkban tálalt ki a Magyar Honvédségnél uralkodó állapotokról, és egyéb – súlyosan kritikus – kijelentések mellett azt állította, hogy a honvédség végül meg nem valósult csádi misszióját a választáson elbukott miniszterelnök fia, Orbán Gáspár erőltette isteni sugallatra, úgy is, hogy azzal számolt: a bevetett magyar katonák fele meghalt volna. Pálinkás az interjúkat követően – a rendőrségről kitálaló Szabó Bence nyomozóhoz hasonlóan – a Tisza kampányának egyik nem hivatalos arcává lépett elő, a választások után pedig a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnök-helyettese lett májusban.

Pálinkás Szilveszter volt mentora, Zákány Péter április 5-én, egy héttel a választások előtt adott interjút a fideszes Mandinernek, amelyben azt mondta, iszonyatos csalódásként élte meg, hogy a százados a nyilvánosság elé állt, mert ezzel szerinte „beszennyezte a teljes magyar honvédséget”. Arról is beszélt, „életszerűtlen” az az állítás, amely szerint Orbán Gáspár találta ki a csádi projektet. Mindezt „blődségnek” nevezte.

Pálinkás korábbi állítása szerint Zákány is ott ült azon a megbeszélésen, ahol Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter különböző ajánlatokkal próbálta meg lebeszélni őt arról, hogy a nyilvánosság elé álljon. Pálinkásnak ugyanis nem volt engedélye arra, hogy nyilatkozzon, ennek ellenére a tárcavezető valahogy tudomást szerzett a tervéről, ezért behívatta az irodájába. Pálinkás elképzelhetőnek tartotta, hogy a dandártábornok azért ment bele az interjúba, mert különben veszélybe került volna a pár hét múlva kezdődő, többéves New York-i katonai állása.

A honvedelem.hu-n hétfőn megjelent közlemény szerint Zákány Péter dandártábornok Fejes Zsolt Dezső ezredest váltja a poszton. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az MH Egészségügyi Központ parancsnoki beosztás átadás-átvétele alkalmával Fejesnek megköszönte az eddigi szolgálatát, Zákánynak pedig eredményes parancsnoki munkát kívánt. Hozzátette:

Zákány dandártábornok úrtól azt várja el a katonai vezetés, hogy „folytassa az átvett stabil alapokra történő építkezést”, erősítse meg az MH Egészségügyi Központ civil és kormányzati szervek felé történő kapcsolatainak fejlesztését, továbbá fordítson külön figyelmet a NATO által meghatározott képességcélok teljesítésére.

Zákány Péter átvevő parancsnok a jövőbeni célokról tájékoztatta az állományt. Beszédében hangsúlyozta: a kinevezése nem a korábbi munka újrakezdését, hanem az elődei által megkezdett feladatok és elért értékek továbbvitelét, valamint a szervezet további fejlesztését szolgálja. Mint mondta, vezetése alatt három fő pillér megerősítését tartja kiemelt feladatnak: a hazai egészségügyi képességek fejlesztését, az egészségügyi reziliencia erősítését, valamint a szövetség által meghatározott képességcélok teljesítését.

Hozzászólások