Török Gábor Feledy Botondról: Képes volt egyszerre dolgozni az Orbán-kormánynak és a Tiszának, azért ez nem kis bravúr

A politikai elemző reagált arra, hogy bizalomvesztés miatt menesztették Feledyt a külügyi intézet éléről, miután kiderült, hogy évekig Lázár János tanácsadója volt.

  • HVG

„Egy elemző-tanácsadó 2024 után képes volt egyszerre dolgozni az Orbán-kormánynak és a Tiszának. Ismerve a helyzetet, azért ez nem kis bravúr” – így értékelte Török Gábor a Facebook-oldalán, hogy bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntette a Külügyminisztérium Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézet élén.

A politológus hozzátette: „Az persze, hogy a nyilvánosság egyikről sem tudott, már más kategória.”

Az ismert elemző, Feledy Botond a kormányváltás után, hivatalosan augusztus elején kapott felkérést a Magyar Külügyi Intézet vezetésére. Velkey György László külügyi államtitkár rövid indoklásként úgy fogalmazott: „A Külügyminisztérium néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról.”

Nem sokkal később Feledy a közösségi oldalán reagált a hírre. Azt írta, külpolitikai elemző cége, amelyet az elmúlt években épített fel – és amelyet a Külügyi Intézet vezetői pozíciója miatt adott fel – 2023-ban kapott megbízást az Építési és Közlekedési Minisztériumtól. Feledy posztja alatt ezt követően nyilatkozatháború robbant ki, amelybe beszállt Magyar Péter miniszterelnök is:

Hozzászólások