Több ezer név szerepelhet Lezsák Sándoréhoz hasonlóan hibásan az ügynöklistás oldalon

Áldozat helyett tettesnek tűnt a volt politikus – mint kiderült, egy adatkezelési, informatikai hiba miatt. Több ezer, Lezsák Sándoréhoz hasonló hiba lehet még a rendszerben.

  • HVG

„Valóban úgy tűnik, hogy egy kisebb hiba csúszott a rendszerbe” – ismerte el csütörtök reggel az ATV műsorában Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltásának (ÁBTL) főigazgatója, utalva arra, az utóbb a szervezet által is közleményben elismert tévedésre, hogy az „ügynökaktákat” közlő honlapon tévesen hálózati személyként tüntették fel a volt fideszes képviselő Lezsák Sándort, pedig ő volt az, akit megfigyeltek.

Az ATV műsorában az ÁBTL főigazgatója elnézést kért és megjegyezte: Lezsák Sándorról biztosan tudják, hogy ebbe a helyzetbe keveredett, és nem hálózati személye, hanem ellenkezőleg, a megfigyeltje volt a rendszernek. A hiba azonban nem másokat is érinthet. Mint Cseh Gergő Bendegúz fogalmazott,

Lezsáké mellett „több ezer olyan embernek a neve is szerepelhet megfigyeltként a mágnesszalagon, akik valójában nem együttműködők voltak”.

A főigazgató azt viszont hangsúlyozta, hogy a hiba csak a mágnesszalagokról digitalizált és a honlapon így hivatkozott adatkörre vonatkozik, a 6-os kartonok és a B-naplók esetében nem történt ilyen informatikai hiba. Az ÁBTL-nél folyik a vizsgálat, közben pedig el fogják távolítani a hibás neveket az adatbázisból.

Az ügy miatt Magyar Péter bocsánatkérését, az ügynökakták keresőoldal elérhetetlenné tételét és Tarr Zoltán miniszter lemondását követelte a Fidesz – ebből egyelőre az első teljesült is. A miniszterelnök ugyanis nyilvánosan megkövette az ÁBTL tévedése miatt a volt fideszes országgyűlési képviselőt.

A témában a HVG összes fontos cikke elérhető az Ügynökakták gyűjtőoldalon, ide kattintva.

Hozzászólások