szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egész alakos fotót és Facebook-profilt kérnek a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán a gólyatáborba jelentkezőktől, emellett „erkölcstesztet” is kitöltetnek velük. Utóbbiban arra kérdeznek rá a gólyáknál, hogy drogoznak-e, ittak-e valaha hányást, illetve bejön-e nekik a pedofília - írja az atlaszooktatas.cink.hu.

A BME-GTK balatonlellei gólyatáborával kapcsolatos furcsaságokra az atlaszooktatas.cink.hu egyik szerzőjének barátja hívta fel a figyelmet. A szervezők kikötötték, hogy az igazolványkép nem jó, egész alakos fotót kérnek a jelentkezőktől.

Rákérdeztek levélben, miért van szükség egész alakos fotóra. A válasz szerint azért, hogy a tábori csapatokat vezető instruktoroknak könnyebb dolga legyen, például a nevek megjegyzésénél. Hozzátették, hogy olyan képet várnak, ami a legjobban tükrözi a jelentkező személyiségét.

Aggályos az is, hogy regisztrációhoz szükséges honlapon a továbbjutáshoz meg kell adni a jelentkező facebookos adatlapját is, és kötelező kitölteni egy pszichológiai tesztet. Ez nem klasszikus pszichológiai teszt, hanem egy bizonyos Griffor-tesztet, ami egyfajta „erkölcsteszt”, és az eredményét persze közölni kell a szervezőkkel.  

A gólyáktól megkérdezik például azt, nevettek-e már fogyatékkal élő emberen, kábítószereznek-e, ittak-e már hányást, bejön-e nekik a pedofília, vagy van-e éppen tetoválásuk.

A törvénysértésen túl felmerül az is, hogy milyen az a gólyatábor, ahol egy fénykép, egy facebook profil és egy gagyi teszt alapján előre bekategorizálják a résztvevőket, ahelyett, hogy mondjuk személyesen próbálnának egymásról véleményt alkotni – jegyzik meg az atlaszooktatas.cink.hu-n.

A cikkben utalnak az ELTE-BTK hallgatói önkormányzatával kapcsolatos botrányra, amely év elején robbant ki. Kiderült, hogy éveken át listázták a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján. Excel-táblák is nyilvánosságra kerültek, amelyekben egyes hallgatókra sértő megjegyzéseket tettek.

Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de azt állították, hogy a kényes részleteket utólag hamisította valaki. A listabotrány miatt felfüggesztették az ELTE-BTK hallgatói önkorányzatának működését.

Az ELTE vizsgálóbizottságot hozott létre az eset kivizsgálására, és az érintett diákok közül olyanok is voltak, akik a rendőrséghez fordultak.

Akik szembefordultak a katolikus egyház gyermekbántalmazási ügyeivel – Urfi Péter és Dobszay Benedek a Fülkében

Akik szembefordultak a katolikus egyház gyermekbántalmazási ügyeivel – Urfi Péter és Dobszay Benedek a Fülkében

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

Két év felfüggesztettet kapott az a férfi, aki leforrázta veszekedés közben az élettársát

Két év felfüggesztettet kapott az a férfi, aki leforrázta veszekedés közben az élettársát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát