Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Jelentős, közel 170 fős létszámleépítést jelentett be szerdán dolgozóinak az MKB Bank - írja a Világgazdaság.
Az év végi, bő 2200 fős létszám tükrében ez hozzávetőlegesen 7,7 százalékos létszámcsökkentést jelent - írja a VG. A leépítés részben érinti a menedzsmentet is, a lap úgy tudja, június végi hatállyal megszűnik Balogh Imre és Kraudi Adrienne vezérigazgató-helyettesek munkaviszonya is a hitelintézetnél.
A létszámcsökkentés nem meglepő, hiszen az egyik eleme volt a nemrégiben bejelentett új stratégiának. Az MKB Bank április végén tudatta, hogy a jövőben az egyébként jó adottságokkal bíró fő stratégiai szegmenseinek megerősítésére koncentrál, és leépíti a veszteséget okozó tevékenységeket.
Kezdeti lépésként a hitelintézet április 6-án adásvételi szerződést írt alá romániai érdekeltsége, az MKB Romexterra értékesítéséről. Emellett a tervek szerint jelenlegi költségszintjét több mint 8 milliárd forinttal szállítja lejjebb az MKB, kétéves költségcsökkentési program keretében.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.