A kis és közepes magyar cégek vonakodnak használni a devizaárfolyam-kockázat kivédésére szolgáló piaci eszközöket, mivel sok esetben nem elégségesek a számviteli feltételeik, illetve a felkészültségük. Ráadásul a közelmúltban többen is megégették magukat - állítja cikkében a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke.

Sokkszerűen érte a hazai kis- és közepes vállalatokat a forint árfolyam-ingadozási sávjának 2001 tavaszi kiszélesítése (HVG, 2001. május 12.), vagyis az, hogy az euró forintárfolyama a bankközi devizapiacon azóta a hivatalos jegybanki középárfolyamtól 15 százalékkal térhet el föl-, illetve lefelé anélkül, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) köteles lenne vásárlással vagy eladással védeni az árfolyamot. A cégek először megtapasztalták a forint folyamatos és erőteljes nominális felértékelődését - az euróval szemben például két hónap alatt, 2001. május-július között közel 10 százalékkal, 267 forintos árfolyamról 241-esre erősödött, majd 2003 elejéig többször is a 234,69 forintos sávszélt közelítette.

Ez a mozgás szöges ellentéte volt a több mint egy évtizeden keresztül megszokott - eleinte időnkénti meglepetésszerű, majd később előre bejelentett - leértékeléseknek. Ezt követően pedig kiderült, hogy a hazai valuta érzékenyen reagál a külső, világgazdasági hírekre éppúgy, mint a belső gazdaságpolitika következetlenségeire. Az euró forintárfolyama így az elmúlt három évben bejárta a 235-275 forint közötti tartományt. Ugyanezen idő alatt az amerikai dollár az euróhoz képest szinte folyamatosan és jelentősen gyengült, e hét hétfőn például a zöldhasú egysége 36 százalékkal kevesebb uniós pénzzel volt egyenlő, mint 2002 novemberében. Ebben az időszakban a vezető devizák rövid lejáratú, azaz egy éven belüli kamatai történelmi mélypontokat értek el, ezzel szemben az MNB irányadó forintkamata 6,5 és 12,5 százalék között ingadozott, miközben ennél valamivel magasabb volt a vállalatfinanszírozás kamatfeltételeinek megszabása során általában alapul vett egy- és háromhavi bubor (a bankközi kamat) kilengése. Rövid időszakok kivételével jelentős, 10 százalékponthoz közeli kamatkülönbözet alakult ki a forint és a többi deviza között.

A hazai kis- és közepes vállalatok felemás módon alkalmazkodnak ahhoz, hogy létük éppúgy függhet a pénzügyektől, mint a sikeres értékesítési tevékenységtől. Általában abban bíznak, hogy devizabevételeik és -kiadásaik kiegyenlítődnek, így a kedvezőtlen napi árfolyam-ingadozásoktól némileg függetleníthetik magukat azáltal, hogy devizaszámlát vezetnek, ráadásul ily módon az átváltás költségeit is csökkentve. Ám a devizabevételek és -kiadások csak akkor lehetnek közel azonos nagyságúak, ha hazai pénzben felmerülő pénzügyi kötelezettségek miatt nem kell devizát forintra váltani. Ennek azonban kicsi a valószínűsége, mivel a magyar kis- és középvállalatok általában likviditáshiánnyal küszködnek. Persze nem kizárt, hogy egy cég el tudja találni az átváltás szempontjából kedvező pillanatot, ez azonban inkább spekuláció, mint árfolyamkockázat-kezelés. Ráadásul az elmúlt évekbeli dollárgyengülés miatt a forintra történő késleltetett átváltás csak egyre növekvő veszteségeket okozott, és okoz még ma is. További hátrány, ha egy magyar cég jelentősebb összegeket görget devizaszámlákon, így ugyanis elesik a forintlekötéssel elérhető, a devizáénál lényegesen nagyobb kamatbevételtől.

Az árfolyamkockázat kezelésének leghatékonyabb módja a kis és közepes cégek számára, ha a határidős devizapiacon bebiztosítják magukat az árfolyam-elmozdulások ellen. Ez azt jelenti, hogy az exportőrök például előre meghatározott jövőbeni időpontra eladják a szerződésekkel alátámasztott devizabevételüket. Persze tudni kell, hogy a határidős árfolyamok nem élnek önálló, a kereslet és a kínálat által vezérelt életet, azok mindig a napi árfolyamból és a határidős ügylet futamidejével arányos kamatkülönbözetből számítódnak. Ha például az euró napi forintárfolyama 250, a forint és az euró közötti pénzpiaci kamatkülönbözet pedig egyéves futamidőre 10 százalékpont, akkor egy exportőr az egy év múlva esedékes, euróban jelentkező árbevétel forintértékét 275 forintos euróárfolyammal tudja előre rögzíteni. Az elmúlt egy évben azok az exportőrök jártak a legjobban, akik 2004-ben várható exportbevételüket határidős devizaeladással lefedezték, mivel 1 eurónyi árbevételüket 270-300 forintért tudták értékesíteni. Tudni kell azonban, hogy ez az idilli állapot csak átmeneti; az árfolyamkockázat elleni védekezés egyáltalán nem hordja magában a folyamatos többletjövedelem lehetőségét.

Annak ellenére, hogy az elmúlt egy év kedvezett a határidős devizaeladásoknak, egy, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézete által mintegy kétszáz, jellemzően exportáló kis- és középvállalat körében végzett felmérés szerint a mintában szereplő cégeknek 2002-ben alig 6, 2003-ban pedig kevesebb mint 10 százaléka kötött határidős devizaügyleteket a kereskedelmi bankokkal. Ez a vállalati kör nem keresi a két budapesti tőzsde által kínált deviza-határidős, valamint a kormányzati kezdeményezéssel életre hívott árfolyamkockázat-fedezési termékeket (lásd Határon mozognak című írásunkat) sem. Ebben szerepe lehet a kis- és középvállalati szektor e területen mutatkozó elégtelen felkészültségének. Fedezeti ügyleteket ugyanis nem szabad esetlegesen kötni, vagyis csak akkor, ha épp árfolyamnyereséget vár az ügylettől a cég, hanem csakis úgy, hogy a cég tisztában van azzal, mennyire van kitéve az árfolyam-elmozdulásoknak. Félreértésekre adhat okot, hogy a határidős ügyletek önmagukban nézve nyereséggel és veszteséggel is zárulhatnak, valójában azonban csak a fedezett alapügyletek kimenetével együtt szabad őket értékelni.

A hazai árfolyam-politika közelmúltbeli eseménysorozata is elriasztotta az exportáló cégeket attól, hogy árfolyamkockázataikat határidős devizaügylettel enyhítsék. Azok a cégek ugyanis, amelyeket a kereskedelmi bankok unszolására és másfél év majdnem folyamatos forinterősödés után, 2003 elején sikerült rávenni arra, hogy a kivitelből származó devizabevételüket lefedezzék, olyan időszakban, amikor viszonylag erős volt a forint, és a mainál lényegesen kisebb a kamatkülönbözet, 2003 második felében, a forint 2,26 százalékos leértékelésével egyenértékű sáveltolás utáni forintgyengélkedés idején fedezés nélkül lényegesen jobb árfolyamon tudták volna a devizabevételüket forintosítani. Jobb lett volna, ha az eseménysorozatból az a tanulság adódik, hogy inkább a piaci eszköztár következetes kihasználásával érdemes védekezni az árfolyamkockázat ellen.

RIECKE WERNER

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!