Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Gaztorgpromsztroj, a Gazprom egyik leányvállalata közepes árkategóriájú szupermarket-láncot és gyorsétterem-hálózatot szándékozik nyitni Naraszhvat (Kelendő áru) márkanéven a Kommerszant című üzleti lap hétfőn közölt értesülése szerint.
E célra azt a mintegy 400 moszkvai üzlethelyiséget és kantint szándékozik felhasználni, amely jelenleg kizárólag a Gazprom-cégek dolgozóit szolgálja ki. A kereskedelmi pontok számát tekintve így a Naraszhvat az ötödik helyre kerül. A Gaztorgpromsztroj 99 százaléka a Gazprom, 1 százaléka a Gazprom Ekszport tulajdonában volt augusztusban. A céget 2002-ben, a Naraszhvat márkát idén júliusban jegyezték be. A tervről a Kommerszant attól a cégtől értesült, amely a márkát és a fejlesztési elképzeléseket kidolgozta, s ott elmondták, hogy a helyiségek túlnyomó része Szibériában és az Uralban van, de nem kizárt, hogy megjelennek boltok, illetve gyorséttermek Moszkva környékén is. A helyiségek jelentős részét még a Szovjetunió idején szerezte a Gazprom, mégpedig ott, ahol a legnagyobb kitermelő- és feldolgozóhelyek vannak.
A Gazprom igyekszik ugyan megszabadulni a nem profiljába vágó vagyontárgyaitól, és ilyenként említi az éves beszámoló a Gaztorgpromsztrojt is, de az alkalmazottak élelmiszerellátása kedvező áron az orosz óriáskonszern hagyományos szociális vállalása - mondta egy megkérdezett szakértő. Hozzátette azonban: az új márka kidolgozása és bevezetése azt jelzi, hogy az eddigi zárt üzleteket és kantinokat megnyitják a nyilvánosság számára, hiszen a Gazprom dolgozói eddig is tudták, hogy a sarkon lévő Gazprom-kantinban olcsón megebédelhetnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?