Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az olcsóbb elektronikus ügyintézés előtérbe kerülésével, valamint azért, hogy minél nagyobb teret nyerjen az e-ügyintézés, emelték meg a papíralapú hiteles tulajdoni lap másolatának árát.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) hétfői sajtótájékoztatójukon sérelmesnek tartották a földhivatali díjemelést és a falugazdászok átcsoportosítását. A papíralapú hiteles tulajdoni lap másolatát az utóbbi időben már egyre kevesebben igényelték. Előtérbe került ugyanis az elektronikus ügyintézés. A tulajdoni lapok hiteles és nem hiteles változatához is mind az ügyvédek, mind a közjegyzők, mind pedig az államigazgatási szervezetek így könnyebben hozzáférnek. A hiteles tulajdoni laphoz elektronikus úton az eddigi 4.000 helyett 3.600 forintért lehet hozzájutni, szemben a papíralapú dokumentum 6.250 forintos árával - tájékoztatott Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. hozzátette azt is, nem titkolt cél az sem, hogy az elektronikus ügyintézés még nagyobb teret nyerjen az államigazgatásban.
A szóvivő elismerte ugyanakkor, hogy néhány ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díja némileg emelkedett, például az elsőfokú eljárás díja 6 ezer forintról 6.600 forintra nőtt. A falugazdászok átcsoportosításával kapcsolatban Dékány András azt mondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban (MVH) az utóbbi hetekben több lett a feladat, például az előrehozott támogatási kifizetések miatt. Ezért a többlet munka elvégzésére a tevékenységet ismerő, és hozzáértő szakembereket, falugazdászokat kellett ideiglenesen átcsoportosítani.
A falugazdászok - mint mondta - továbbra is ellátják eredeti feladatukat, de az őszi munkák befejezésének közeledtével már kevesebb alkalommal veszik igénybe alaptevékenységüket a gazdálkodók.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.