Vasárnapi nyitva tartás

Miközben a franciák és a finnek enyhítették a vasárnapi üzletzárási kötelezettséget, a német alkotmánybíróság éppen szigorított rajta. Általános európai irányzat ez ügyben továbbra sem fedezhető fel.

  • HVG HVG
Vasárnapi nyitva tartás

A szakszervezetek és a keresztény egyházak közös győzelmet ünnepeltek az advent kezdetén Németországban, miután az alkotmánybíróság váratlanul korlátozta az üzletek vasárnapi – és ezzel karácsony előtti – nyitva tartását. Az idei bevásárlásokat ez még nem befolyásolja ugyan, de Berlinben – abban a tartományban, amelyre az ítélet vonatkozik – jövőre már nem tolonghatnak minden decemberi vasárnapon a vevők a boltokban, és várható, hogy más vidékeken is szigorítani kell a szabályon.

A vasárnapi tilalom nem általános, és ezután sem lesz az. Tartományonként évi négy és tíz között változik a bevásárlós vasárnapok száma – csak éppen az alkotmánybírák most megerősítették, hogy a pihenőnapi nyitva tartás kivételnek számít, és az ilyen rendkívüli alkalmakhoz kellő indokolás szükségeltetik. Németországban például nemzetközi sportesemények és hasonló nagy rendezvények, kivételes ünnepségek szolgálhatnak alapul vagy legalábbis ürügyül a vasárnapi nyitáshoz. Ennek a rendszernek pedig ellentmond – vélik a bírák –, ha az év tizenketted részében minden vasárnap folyamatosan tele vannak a belvárosok és a bevásárlóközpontok.

HVG

Máskülönben az alkotmánybírák nem kifogásolják a hosszabb nyitva tartást, munkanapokon akár éjjel-nappal is szabad lehet a vásár. Sőt éppen ebből – és nem elsősorban vallási megfontolásokból – vezették le, hogy akkor legalább a vasárnapokat tartsák fenn a pihenésnek, a családi életnek. A hosszabb nyitva tartás üzleti hasznáról nincsenek egyértelmű adatok. Németországban 1996-ban vezették be, hogy hétköznaponként fél hét helyett elég este nyolckor zárni, a szombati hosszabb nyitva tartás 2002-es vívmány, a vasárnapi lazaság pedig 2006-ban vált lehetségessé. Ehhez képest a német kiskereskedelem forgalma 2005-ben körülbelül ugyanakkora volt, mint 1995-ben.

Európai irányváltást aligha lehet kiolvasni a német ítéletből. Az idei módosítások inkább az ellenkezőjét mutatják. Franciaországban a nyár óta a nagyvárosokban és az idegenforgalmi központokban immár vasárnap is nyitva lehetnek az áruházak, Finnországban pedig novemberben fogadtak el olyan törvényt, amely mindenhol, minden vasárnap engedélyezi az árusítást.

Vallási alapon nehéz lenne rendszert találni az európai szabályokban. A katolikus egyház erős befolyása ellenére Spanyolországban a kisboltok nyitva tarthatnak vasárnap délelőttönként, sőt a hónapok első vasárnapján és az adventi vasárnapokon minden bolt kitárhatja kapuit. Lengyelországban kifejezetten népszerű a vasárnapi bevásárlás – tűnik ki a német KNA katolikus hírügynökség összesítéséből. A piacgazdaság bevezetésével minden tilalom leomlott, és 2007-ben a konzervatív kormány csak a piros betűs ünnepekre rendelt el zárva tartást, a vasárnapokra nem. A többségükben szintén katolikus íreknél a brit északi részen öt, a köztársaságban hét óra hosszat szabad nyitva tartani vasárnaponként. Olaszországban az általános vasárnapi tilalom alól sok kisbolt kivétel, és lazán veszik a szabályt a nagyvárosokban is.

Az önkizsákmányolást több országban enyhébben kezelik, mint az alkalmazottak tömegeinek dolgoztatását. Az alapterület, az éves forgalom vagy a foglalkoztatottak száma alapján kicsinek minősített boltok kivételt jelentenek a többé-kevésbé szigorú vasárnapi zárvatartási kötelezettség alól például Nagy-Britanniában, Olaszországban, Dániában vagy Norvégiában.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.