Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fidesz szerint vészhelyzetet kell elhárítani az egyszerűsített foglalkoztatás területén, mert az előző, MSZP-SZDSZ-es parlamenti többség által elfogadott és április 1-jén hatályba lépett jogszabály "totális káoszt" okozott az alkalmi munkavállalásban.
A fideszes Font Sándor csütörtöki sajtótájékoztatóján a frakciótársával, Czomba Sándorral közösen benyújtott törvényjavaslatuk legjelentősebb módosításai közé sorolta, hogy a közteher mértéke - amely a jelenlegi szabályok szerint például a mezőgazdasági alkalmi munkavállalásnál 30 százalék, más területeken pedig még több - mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkánál napi 500 forint lenne, függetlenül a kifizetett bér nagyságától és a ledolgozott órák számától. Más esetekben ezer forint lenne a napi közteher-fizetési kötelezettség.
Font Sándor szólt arról is, hogy a két "preferált" területen, az agráriumban és az idegenforgalomban a foglalkoztatott egy évben 120 napot dolgozhatna alkalmi munkavállalóként az eddigi 90 nap helyett. Egyszerűsítenék a munkakapcsolat bejelentését is: mind a munkavállalónak, mind pedig a munkaadónak csak egyszer kell regisztráltatnia magát az adóhatóságnál. Ezek után kapnak egy számkódot, és foglalkoztatás esetén a munkaadónak csak ezt a kódot kell elküldenie a hivatalhoz. Ezt megteheti az elektronikus ügyfélkapun keresztül, sms-ben vagy telefonon. Ha valakinek e három mód közül egyik sem felel meg, írásban teheti meg a bejelentést.
Ha mégsem történik munkavégzés, a munkakezdettől számított két órán belül lehet visszavonni a bejelentést - ismertette Font Sándor. Közölte azt is, hogy megszűnik a jelenléti ív kitöltésének kötelezettsége, valamint a háromezer forintos egészségügyi vizsgálati díj. A jövőben egyébként külföldiek is végezhetnének majd alkalmi munkát. A törvény július 15-én lépne hatályba.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.