Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az utóbbi időben több egymásnak ellentmondó szakértői vélemény látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy kettő vagy négymillió forintig adómentes-e a végkielégítés. De Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője, továbbra is ragaszkodik saját jogértelmezéséhez, mely szerint 4 millió forintig nem kell különadót fizeti a végkielégítés után. Ezzel számol az Adózóna új kalkulátora is.
A szakértő szerint a törvény értelmezésére jó példa, ha mondjuk 20 éves közszolgálati jogviszony után elküldik a közszféra dolgozóját. Neki 8 hónap végkielégítés és legalább 2 hónap munkavégzés alóli felmentés jár. Ez összesen 10 hónap. Ebből 2+2 hónap a 60 napra számított összeg, 6 hónap az ezt meghaladó rész. A jogszabály szerint külön-külön kell a két részre a 2 milliós korlátot figyelembe venni.
A hvg.hu egyik olvasójának, mint írja, tavaly október végén szűnt meg az állása, miután indoklás nélkül felmondtak neki. Hat hónapos felmentési idejében, vagyis október végétől június 21-ig bruttó 2,6 millió forintot keresett, melyből a volt munkahelye levonta az adót. Nem tudja viszont, hogy az új szabály értelmében neki kell-e adóznia végkielégítése után.
A kérdésre, mint Angyal József mondta, csak akkor lehet pontos választ adni, ha tudjuk a felmentési idő alatt mikortól mentették fel a dolgozót a munkavégzés alól. A munkabért ugyanis az utolsó munkában töltött napon kell kiadni. Ez a dátum számít a jövedelem-szerzés időpontjának is. Amennyiben 2009.12.31-ig felmentették a munkavégzés alól, akkor nem vonatkozik a különadó az olvasóra, miután 2009-es jövedelemről van szó. De ha 2010 januárjában akár egyetlen napot is dolgozott a felmentési ideje alatt, akkor kell adóznia a végkielégítése után, mivel 2010-es jövedelemnek számít a felvett jövedelem. Amennyiben az idei jövedelemből az adót és a járulékot levonták, akkor az különadó előlegnek minősül, Így a jövedelem alapja visszamenőlegesen különadó alappá válik. Ez esetben október 31-ig a különbözetet kell befizetni. Ezzel számol az Adózóna új kalkulátora is.
Jelentkezzen most a HVG Adózóna konferenciájára! |
Tudjon meg mégtöbbet a magánszemélyek különadójáról és az évközi adóváltozásokról, jelentkezzen itt az Adózóna szeptember 16-i Adóváltozások konferenciájára! A konferencián tájékozódhat még a társaságiadóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításáról, az adóalap megállapításának szabályairól, a banki különadóról, az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásáról és az ehhez kapcsolódó bejelentési kötelezettségről. A konferencia után konzultációra is van lehetőség. Tudjon meg mégtöbbet a konferenciáról és kattintson ide! |
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.