Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az év eleje óta először nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek beruházást terveznek.
A legutóbbi kkv kutatásunk, amelyben 700 mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdeztek meg arról, hogy a következő egy évben milyen beruházásban, fejlesztésben gondolkodnak, azt mutatja, hogy idén először növekedést mutat a beruházást tervező vállalkozások aránya - idézik Német Lászlót, a bank kis- és középvállalkozói (kkv) marketing főosztályvezetőjét a közleményben. A beruházások célját tekintve nem tapasztalható jelentős változás: ahogy eddig minden alkalommal, most is azok a cégek vannak a legnagyobb arányban (33 százalék), amelyek informatikai fejlesztést szeretnének megvalósítani. Ezt követi 25 százalékos aránnyal a gépek, berendezések, majd 20 százalékos részesedéssel a gépjárművek tervezett vásárlása.
A közleményben felhívják a figyelmet, hogy a korábbi 15 százalékról 20 százalékra nőtt a gépjárművásárlást tervező cégek száma. Eközben az ingatlan beruházásoknál 2008 harmadik negyedéve óta stagnálás figyelhető meg, amely továbbra sem mutat pozitív elmozdulást. Jelentős eltérés mutatkozik az egyes ágazatok között, hogy milyen vásárlásokat, beruházásokat terveznek megvalósítani. Miközben az ipari és a mezőgazdasági cégek döntően ipari gépek, berendezések vásárlásában gondolkodnak, a kereskedelmi és a szolgáltató cégeknél az IT beruházások az elsődlegesek.
A kutatás eredményből az is jól látszik, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb lehetősége van fejlesztéseket tervezni: a középvállalatok vezetői közül 4-ből 3 tervez valamilyen beruházást, miközben a mikro- és a kisvállalkozásoknál durván a cégek kétharmada gondolkodik fejlesztésben. Az eddigi előrejelzések pozitív irányú elmozdulását befolyásolhatja, hogy a 2011-es adóváltozások mennyire fogják visszafogni a jövőre tervezett beruházások megvalósulását - olvasható a közleményben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.