Mégis áthárítják a különadót a cégek?

A Blikk birtokába került levél szerint az egyik legnagyobb hazai távközlési cég azt kéri a velük szerződésben lévő személytől, hogy az a korábbinál lényegesen olcsóbban dolgozzon velük.

  • Blikk
Mégis áthárítják a különadót a cégek?

Megpróbálja áthárítani partnereire a válságadót egy távközlési óriáscég - derül ki a Blikk birtokába került dokumentumból. A levél szerint az egyik legnagyobb hazai távközlési cég azt kéri a velük szerződésben lévő személytől, hogy az a korábbinál lényegesen olcsóbban dolgozzon velük. Az indoklás szerint "együttműködését kéri ... különös tekintettel a távközlési vállalatokra kivetett külön nyereségadó, és az ezzel összefüggő ... költségcsökkentő lépésekre".

A levélből kiderül, hogy a vállalat megkezdte a távközlési szektorra tavaly kivetett 61 milliárd forintos különadó áthárítását és ezért akar egyes szolgáltatásokért kevesebbet fizetni, illetve közvetve áremelésekre is utalnak. Pedig a kormány tavaly októberben még a leghatározottabban tagadta, hogy az új milliárdos adó áthárítható lenne - fogalmaz a cikk. 

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.