Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mintegy fél milliárd forintos beruházással 15-20 százalékkal bővíti termelő kapacitásait a tolnai Fastron Hungária Kft. - közölte a cég gazdasági igazgatója.
Szűcs Gábor elmondta: automata gépsorokat állítanak üzembe, egy svájci kábelgyártó berendezést már megvásároltak. A cégvezető hozzátette: a Fastron Kft.-t is érintő gazdasági válságot követően döntöttek a cég minden gyártó területét érintő kapacitásnövelés mellett, amelyet új piacokra alapoznak.
A jelenleg ötszáz főt foglalkoztató kft. öt évre tízfős létszámbővítésre vállalt kötelezettséget. Mivel ma senki nem tudja megmondani, hogyan alakul az európai piac, ezért nagyobb létszám tartós foglalkoztatását nem vállaltuk - jegyezte meg a gazdasági igazgató.
A német tulajdonú társaság 2010-ben 4,5 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, a cég idei árbevétele várhatóan meghaladja az ötmilliárd forintot - közölte Szűcs Gábor.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.