Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elmúlt napokban érkezett kereskedelmi banki megkeresésekből, egyelőre még óvatosan, de az tűnik ki, hogy a hitelintézetek komolyan gondolják a kis- és középvállalati szegmens kölcsönügyleteinek felfuttatását – mondta a Napi Gazdaságnak Fröhlich Péter, a Brokernet Csoporthoz tartozó Bankbroker Kft. ügyvezető igazgatója.
Már a puhatolózások is kedvezőek ahhoz képest, hogy az elmúlt hónapokban − nem kis részben annak köszönhetően, hogy a pénzintézetek szinte minden hadra fogható dolgozója a végtörlesztéses kérelmeket intézte − csaknem leállt a vállalati hitelezés – vélekedik Fröhlich Péter. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a vállalati szektor hitelállománya csak decemberben 149 milliárd forinttal csökkent.
Fröhlich Péter szerint egyelőre csak a hangsúlyok kijelölését látni, ami annak fényében érthető, hogy még nagyon sok kérdés nyitott, a makrogazdasági keretektől kezdve a kormányzat vállalkozásfejlesztési terveinek folyó átdolgozásáig. Szakértők emlékeztetnek arra, hogy bár a kormány és a bankszövetség képviselői között december közepén született megállapodás "Növekedési paktum" elnevezésű fejezete konkrét egyeztetéseket helyezett kilátásba a felek között a pénzügyi közvetítő rendszer szerepvállalásáról a gazdasági növekedés ösztönzésében − különös tekintettel a kkv-hitelezés újraindítására −, ezek a tárgyalások ez idáig nem kezdődtek meg.
A megállapodásban szereplő, a bankok kkv-hitelállományának növekedését bankadókedvezménnyel honoráló passzus az értékelések szerint önmagában nem elég ahhoz, hogy a pénzintézetek "esztelenül" hitelezni kezdjék a kkv-kat. Főleg azért, mert a kkv-szektor elbizonytalanodott, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem igazán mer beruházni. Ősszel, a tárgyalások kezdetén a kormányzat olyan megoldásban gondolkodott, ami lényegében fedezet nélküli hitelezést várt volna el a bankoktól, ám azok ettől mereven elzárkóztak. Szerintük a hitelhez jutás feltételeinek támogatásával, kedvezményezésekkel − például a garanciaintézmények szerepének erősítésével − lehetne állami oldalról megsegíteni a dolgot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.