EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a fogyasztóvédelemről szóló törvényt módosító javaslatát. A benyújtott törvényjavaslat többi között bővíti a fogyasztó fogalmát, érinti a fogyasztói panaszkezelést, az ügyfélszolgálati szabályokat, a békéltető testületi eljárást, a közérdekű kereset indítását, a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását.
A beterjesztett módosításban többi között szerepel, hogy a telefonon vagy elektronikusan közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolatát a korábbi három helyett öt évig köteles megőrizni a vállalkozás.
Az ügyfélszolgálat nyitva tartással kapcsolatban a módosítási javaslat kimondja, hogy az ügyfélszolgálatot a hét egy napján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán között folyamatosan nyitva kell tartani, valamint lehetőségek kell biztosítani a fogyasztó számára előzetes időpont egyeztetésre a személyes ügyintézéshez.
A javaslat a békéltető testületeknek lehetőséget ad arra, hogy a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot adjon. A tervezett módosítás kimondja azt is, hogy békéltető testület küldeményeire a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó rendelkezések vonatkoznak.
A módosítás a hatékony fogyasztói érdekvédelem érvényesítésére alapot teremt a közérdekű keresetek szélesebb körű alkalmazására is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.