Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Körülbelül 900 millió forintból épít új telephelyet a Győri Ipari Parkban a Henkel Kémiai és Elektrokémiai Felületkezelő Kft. Az alsó-ausztriai családi cégek leányvállalataként két évtizede létrehozott társaság feladja győrzámolyi telephelyét, és 400 négyzetméteres üzemcsarnokából háromszor ekkorába költözik a tavaly vásárolt, 7500 négyzetméteres telken.
A hárommillió eurós befektetés felét az üzemépítésre, másik felét a gépek beszerzésére fordítják. Előbbire már nyertek 100 millió forintot az Új Széchenyi Terv egyik pályázatán, míg egy 60 milliós gépbeszerzés harmadának támogatására benyújtott anyaguk elbírálásra vár - mondta Babos László cégvezető.
A felületkezeléssel foglalkozó társaság egyaránt beszállítója építő-, gyógyszer- és autóipari termékek gyártóinak, ez utóbbi ágazat regionális térnyerése tette szükségessé a fejlesztést.
Elmondta: a bővítéssel - valamint azzal, hogy az anyacég külföldi telephelyein már alkalmazott technológiákat honosítanak meg győri üzemükben - húsz fölé emelhetik a most 11 fős dolgozói létszámot. A győri üzem felszerelése hónapokon belül megkezdődhet, a munkát pedig az év második felében helyezhetik át oda.
A cégvezető szerint a társaság tavalyi árbevétele 160 millió forint volt, ezt a bővítést követő néhány éven belül 1-2 millió euróra tervezik növelni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.