Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hétfőn hivatalosan is megkezdődött a Nokia vietnami gyárának építése, az üzemben várhatóan 2013-ban kezdődik a gyártás.
A társaság hétfői közlése szerint a Vietnamban gyártott készülékeket főként a gyorsan növekvő piacokra szánják. A Nokia 1996-ban jelent meg Vietnamban, s jelenleg két képviseleti irodája működik az országban: az egyik Ho Si Minh-városban, a másik Hanoiban. Tavaly novemberben alapította meg helyi cégét a gyártó bázis építési munkálatainak levezénylésére, illetve későbbi irányítására.
A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) Ázsiába helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4 000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4 400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2 300 főt bocsátanak el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.