Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Országszerte megkezdődtek a nyári idegenforgalmi főszezon fogyasztóvédelmi ellenőrzései - közölte Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az augusztus 24-ig tartó ellenőrzési programot ismertetve a szóvivő kiemelte: a fogyasztók egészségének védelme érdekében az idén kiemelt figyelmet fordítanak a napozókészítmények, illetve a gyermekjátékok piacfelügyeleti ellenőrzésére. A vizsgálat elsősorban a sok vendéget vonzó vízparti nyaralóhelyek, strandok, wellness és gyógyturisztikai helyek, illetve különféle fesztiválok, rendezvények, városközpontok vendéglátó-ipari egységeire koncentrál.
Ellenőrzik a szabályok betartását a személytaxi-szolgáltatásnál, a fiatalkorúak dohány-, és alkoholtermékekkel történő kiszolgálása területén, valamint a zenés-táncos szórakozóhelyeken is - közölte Fülöp Zsuzsanna. Fülöp Zsuzsanna elmondta: a vizsgálatok főként a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások kiszűrésére, illetve az árfeltüntetés szabályainak ellenőrzésére irányulnak.
Példaként említette, hogy a vizsgálat a vendéglátó-ipari egységeknél kiterjed az italok térfogatára, az értékesített termékek mérésére, a felszolgálási díj feltüntetésére, a nyugta és számlaadási kötelezettségre. A főszezoni ellenőrzés során vizsgálják a kereskedelmi tevékenység általános feltételeit, például a nyitvatartási idő feltüntetését, illetve a vásárlók könyvére vonatkozó szabályok betartására.
A fogyasztóvédelmi felügyelőségek a nyár folyamán - társhatósági együttműködéssel - ellenőrzik a zenés-táncos szórakozóhelyeken azt, hogy a rendezvény szervezője, a rendezvénynek helyt adó építmény üzemeltetője rendelkezik-e a jegyző által kiadott engedéllyel. Van-e a rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdésének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozata, biztonsági és tűzriadó terve - hangsúlyozta az NFH szóvivője.
A termékbiztonsággal kapcsolatban Fülöp Zsuzsanna elmondta: az ellenőrzések során a hatóság vizsgálja a kereskedelemben kapható napozó krémek, naptejek, napolajok és gélek forgalmazási körülményeit, címkézési követelményeit, fényáteresztő képességét. Laboratóriumi körülmények között vizsgálják a gyanúra okot adó gyermekjátékokat.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-budapesti Vám és Pénzügyi Igazgatósága együttes fellépésének köszönhetően a közelmúltban meghiúsították a jelentős mennyiségben veszélyes anyagot tartalmazó 1.000 darab játék íj és pisztoly forgalomba hozatalát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiányoznak az uniós támogatások, más forrásokat kell keresni, ebben nyújt segítséget Klaus Mangold a MÁV-nak 100 millió forintért.