Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Megszűnik a diszkriminatív árazás például a tej, a tőkehús, a vágott baromfi, a zöldség és gyümölcs termékek kereskedelmében a hétfőn elfogadott és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által is támogatott, a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvénymódosításnak köszönhetően. Az úgynevezett polcdíj is - ezt azért kérték a beszállítóktól, hogy meghatározott helyre kerüljön az áru az üzletben.
A jogszabályváltozással kiküszöbölhető, hogy a kereskedők azonos termékeknél más árrést alkalmazzanak a magyar, illetve a külföldi áruknál - közölte a minisztérium. A jogszabály rögzíti továbbá, hogy mi minősül beszerzési ár alatti értékesítésnek, valamint tisztázza, hogy az önköltségi ár alatti értékesítés az üzemi általános költségeket is magában foglalja.
A kereskedő érdekkörébe tartozó költségnek számít - így azok nem terhelhetők a beszállítókra - a termék tárolásával, hűtésével, az élőállattal kapcsolatban pedig a tartással összefüggő kiadások. Így a jövőben például semmiféle plusz díj (polcdíj) nem számítható fel azért, hogy az üzletben meghatározott helyre kerüljön az áru.
A módosítás pontosítja a beszállító és a kereskedő fogalmát: eszerint a termelő és a feldolgozó mellett ezentúl beszállítónak minősül a viszonteladó is, így a törvényi védelem nekik is biztosítható. Változik a fizetési határidőre vonatkozó előírás is: amennyiben a beszállító a termék átvételétől számított 15 napon belül helyesen állítja ki a számlát, úgy a kereskedőnek az átvételtől számított 30 napon belül ki kell fizetnie az áru ellenértékét.
A törvénymódosítás legfontosabb célja, hogy tisztességes kereskedelmi kultúra alakuljon ki a beszállítók és a forgalmazók között - olvasható a közleményben.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.