szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több kapcsolódó beruházást is semmissé tehet a Szolnokra tervezett kínai citromsavgyár-beruházás elmaradása, akad azonban olyan vállalat, amely beszállna az állam és az önkormányzat helyett - írja a Napi Gazdaság.

Egy sor kapcsolódó kínai beruházást is meghiúsíthat, ha elmarad a Szolnokra tervezett citromsavgyár-beruházás - közölte a Napi Gazdaság.

Az évi 60 ezer tonna élelmiszer-ipari adalék gyártására képes üzem fejlesztése mindeddig képtelen volt állami vagy önkormányzati pénzeket és támogatást megmozgatni. A kiszemelt helyszín, Szolnok nem tudta megszerezni a 4 milliárd forintra tehető önerőt és a kormány sem hozta meg azt a határozatot, amely kiemelt beruházássá minősítette volna a 90 millió dolláros − 20 milliárd forintos − projektet.

A Napi Gazdaság információit, amelyek szerint Miskolcra, Pétre vagy Belgiumba vinné a kínai befektető a gyárat, az eddig kiszemelt helyszínként szereplő szolnoki ipari park igazgatója kedden az MTI-nek ugyan cáfolta, a két döntő kérdésre, a 4 milliárd forint önerő meglétére, illetve a kiemelt kormányzati státus hiányára ugyanakkor nem adott választ.

©

Mindezek hiányában pedig szinte biztos, hogy az év végére nem − de 2013-ban sem − kezdi meg működését az üzem - írja a napilap.

A kínaiak által "mintaberuházásnak" tartott − és a két miniszterelnök kézjegyével is ellátott − megállapodás be nem tartása miatt ráadásul további kínai beruházások is elmaradhatnak Magyarországon.

A Napi információi szerint a citromsavgyár beruházója, a BBCA-csoport féltucatnyi kapcsolódó gyár tervét hozta Magyarországra, a citromsavüzem meghiúsulása miatt azonban ezek is elmaradhatnak. A projektben a lap értesülései szerint az MFB Zrt. is részt vett volna, a pénzintézet azonban az erre vonatkozó kérdésekre a banktitokra hivatkozva nem kívánt válaszolni.

Az önkormányzati és állami szerepvállalást ugyanakkor kiváltaná egy másik szolnoki cég, a Tiszamenti Vegyiművek Zrt. A Bige Holdinghoz tartozó cég nemcsak az önerőt, de a 30-40 hektáros telephelyet, logisztikai hátteret és a gyártáshoz szükséges nagy mennyiségű kénsavat és vizet is biztosítaná a leendő üzemnek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Amatőr módon módosított gyalázkodó képpel gratulál a katonai elitképzéshez Orbán Gáspárnak a győri Fidesz

Amatőr módon módosított gyalázkodó képpel gratulál a katonai elitképzéshez Orbán Gáspárnak a győri Fidesz

Ausztrál open: már 72 teniszező van karanténban

Ausztrál open: már 72 teniszező van karanténban

Kikérné a kormány vakcinaszerződéseit Ujhelyi István, mert szerinte hazudik a kormány

Kikérné a kormány vakcinaszerződéseit Ujhelyi István, mert szerinte hazudik a kormány