Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Összességében több jegyet vettek eddig az idei Formula-1-es Magyar Nagydíjra, azonban a hazai jegyértékesítés jelentősen visszaesett - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. Hozzátette: a magyarországi eladásokra komoly hatással van, hogy SZÉP-kártyával nem lehet fizetni, a következő hetekben azonban ez is változhat.
A jegyértékesítés összességében jobban áll, mint tavaly ilyenkor, mert bár a magyarországi jegyvásárlás közel ötven százalékkal visszaesett, a külföldi viszont harminc százalékkal nőtt - mondta az InfoRádiónak Gyulai Zsolt Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: tavaly 60 millió forint értékben adtak el jegyet üdülési csekkre, ám idén a SZÉP-kártyára nem lehet belépőt vásárolni, de ezzel kapcsolatban már folynak a tárgyalások.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.