Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elemzői várakozások alapján elsősorban a sportszergyártók foghatnak nagyot a londoni olimpián, a piaci konszenzus szerint különösen a főszponzor Adidas lehet az egyik nagy nyertese a játékoknak, de az Amer Sports részvényesei is reménykedhetnek. Vélhetően nem járnak rosszul a szállodacégek és a özvéleménykutatók sem.
Az Adidas az idei sporteseménydömpingnek köszönhetően kifejezetten jó évre számíthat, ráadásul az eddigi értékesítési adatok is impozánsnak mondhatók. Ez tükröződhet a részvényárfolyam mozgásában is, a márciusi, 63 euró feletti szint a hozzáértők szerint minden további nélkül elérhető, jelenleg 57 eurónál tartunk – írja a Napi Gazdaság Online. Érdekes lehet a kiemelt támogatók közül a Samsung−Visa páros közös fellépése a mobiltelefonos fizetés terén, egy sikeres olimpiai főpróba egyesek szerint hosszabb távon meghatározhatja az egységes szabványok irányát.
Míg az újabban magát egyértelműen a megújuló energia hasznosításának élharcosaként beállító BP, továbbá a GE és az EdF támogatása inkább kötelező társadalmi szerepvállalásnak minősíthető, addig számos nagy név megjelenése egyértelműen üzleti kalkuláció eredménye. A nyertesek közé sorolható a Thomas Cook utazásszervező, amelyre alaposan ráférne egy komolyabb üzleti siker, mert az utóbbi időben inkább csalódást keltő beszámolói miatt került a középpontba, jelenleg 14,5 font az árfolyama a londoni tőzsdén, ami az egy évvel ezelőtti érték egynegyede. A hagyományos támogatók − ha nem a társadalmi felelősségvállalás állt a részvételi szándék mögött − többnyire a kizárólagossággal is szembesítik a vendégeket, így eshet meg, hogy a sült krumplira ácsingózók az olimpia helyszínein csak a McDonald's portékáit fogyaszthatják.
A nagy felhajtás nyertesei közé tartoznak a piackutató és tanácsadó cégek, egyesek támogatóként is jelen vannak, egyértelmű és nagyarányú árbevétel-növekedést könyvelhettek el már az elmúlt időszakban is, közülük külön kiemelhető a Nielsen. A pénzintézeti szektort a Lloyds képviseli a támogatók között, részvénye kifejezetten biztatóan szerepelt az elmúlt hetekben, jelenleg 30 font körül van. A cég által közzétett kutatás eredményei szerint a legnagyobb nyertesek valószínűleg a londoni szállodák lesznek, mintegy 122 millió fonttal nőhet a bevételük, míg a nagyobb áruházláncok 187 millió font pluszforgalomra számíthatnak. Nem járnak rosszul a vendéglátóhelyek és a médiában érdekelt vállalkozások, utóbbiak 78 millió fontos extra jövedelemmel kalkulálhatnak. A játékokra érkező tömegek az előzetes számítások szerint összesen 709 millió fontot költenek a következő hetekben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.