Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) 2,821 milliárd forint nettó veszteséget könyvelt el az idén az első félévben, szemben a 2011. első félévi 2,275 milliárd forint nyereséggel.
A nemzetközi pénzügyi beszámolási szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentése szerint a csoport a második negyedévben 193 millió forint nettó nyereséget ért el az első negyedév 3 milliárd forintot meghaladó vesztesége után.
A konszolidált árbevétel a második negyedévben 96 milliárd forint, az első félévben összesen 198,58 milliárd forint volt, 8,6 százalékkal elmarad a 2011. első félévitől.
A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) a második negyedévben pozitívra fordult: 2,755 milliárd forint nyereséget mutat az első negyedév 961 millió forint vesztesége után. Az első félévi 1,794 milliárd forintos EBITDA azonban 81,4 százalékkal alacsonyabb az előző évi bázisnál.
Az üzemi veszteség negyedévről negyedévre jelentősen csökkent, így a féléves veszteség 5,058 milliárd forintot mutat, szemben a 2011. első félévi 3,09 milliárd forint nyereséggel. Az üzleti eredményt a jelentés szerint rontotta a termelés és értékesítés mennyiségi csökkenése, továbbá az árfolyamok és az integrált petrolkémiai árrés kedvezőtlen változása. A pénzügyi tevékenység eredménye az első félévben 1,846 milliárd forint, míg tavaly ugyanebben az időszakban 175 millió forint volt. A 24,53 milliárd forint jegyzett tőkéjű TVK konszolidált saját tőkéje június 30-án 120,1 milliárd forint volt, 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A TVK részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A vegyipari papír a hétfői kereskedést 1.865 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 2 705 forint, a legalacsonyabb 1 800 forint volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.