Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megállt az általános élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése. Összesen 19 544 általános élelmiszerbolt működik Magyarországon a Nielsen piackutató vállalat új cenzusa szerint, míg egy évvel korábban számuk 19 569 volt. Ezen kívül a piackutatók személyesen mértek fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban minden olyan üzletet, ahol élelmiszert árusítanak.
A hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek aránya az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatban idén is 89 százalék, ami megegyezik a tavalyival. Ez a stabilitás eltér a legutóbbi időszaktól, amikor éppen ebben a csatornában évről évre csökkent a boltszám. Idén január elsején a legkisebb, 50 négyzetméteres és kisebb üzletekből 11 111, az 51-200 négyzetméteresekből pedig 6294 egység működött a felmérés szerint. Lényegében változatlan maradt a két boltszám az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A modern bolttípusok közül a hipermarketek száma éves összehasonlításban néggyel 170-re bővült. Huszonegy új diszkontnak köszönhetően a csatorna országszerte 488 egységet számlált az év elején. Ezzel egyidőben szupermarketből héttel kevesebb, 574 lett.
"Szokásos évi cenzusát idén a Nielsen kiegészítette azzal, hogy munkatársai személyesen keresték meg az élelmiszerboltokat hazánk 10 ezer lakosúnál nagyobb városaiban" – tájékoztat Melisek Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. Módszeresen járták végig az utcákat, és felmértek minden egyes élelmiszert árusító üzletet 2012. januártól április végéig.
Mostanra készült el az összesítés, amely szerint 8756 általános élelmiszerbolt mellett regisztráltak többek között 2100 kenyeret, péksüteményt, tejet és tejterméket kínáló, 1393 zöldség-gyümölcs, 1471 állateledel, 750 palackozott ital szaküzletet; 926 benzinkút shopot; élelmiszert is árusító 1700 trafikot, újságost, lottózót és ajándékboltot, 1645 gyógyszertárat, továbbá 2900 vegyiáru szaküzletet; 240 Cash & Carry egységet, ahol fogyasztók is vásárolnak.
A Nielsen által folyamatosan mért 90 élelmiszer termékcsoport forgalma 2011. december és 2012. május között mintegy 665 milliárd forint, és azon belül továbbra is stabilan őrzik részesedésüket a 201-400 négyzetméteres, valamint az 50 négyzetméteres és kisebb boltok 8, illetve 9 százalékkal. Javult a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2500 négyzetméteres üzletek piaci pozíciója; részarányuk a hazai kiskereskedelem élelmiszer-forgalmából értékben féléves összehasonlításban 2 százalékponttal 35 százalékra emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.