Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hétfő délelőtt tíz órától árulják a jegyeket a Wizz Air két új járatára, a december 14-én induló kijevi és a december 6-án induló tel-avivi desztinációkra. A légitársaság tehát egyelőre e két járatot szerezte meg a Malév-hagyatékból.
A Wizz Air négy Malév-desztinációra pályázott, közülük a kijevire és a tel-avivira kjapott kijelölést, a moszkvai és az isztambuli repülés joga feltehetően egy-két hónapon belül eldől - mondta Váradi József vezérigazgató sajtótájékoztatón.
A két új járatra, amelyeken hetente háromszor közlekedik a Wizz Air, ma délellőtt tíz órától árulják a jegyeket, kedvezményes áron, Kijevbe 4990, Tel-Avivba 9990 forintért.
A légitársaság idén tíz százalékos növekedést tervez a szállított utasok számában, a tavalyi forgalma csaknem 250 milliárd forint volt. Ez 16,7 milliárd forint nyereséget hozott az idén március 31-én zárult pénzügyi évben.
A vezérigazgató azt is bejelentette, hogy három évre szóló, összesen 2 milliárd forint értékű megállapodást kötöttek a Malév Ground Handling földi kiszolgálóval a teljes budapesti Wizz Air-kiszolgálásra. A cég az utas- és poggyászfelvétel, szállítás mellett takarítja és jégteleníti is a gépeket.
A légitársaság korábban felvetette, hogy szívesen alkalmazna a munka nélkül maradt Malév-dolgozók közül. Váradi most azt közölte, hogy ma már több, egykori Malév-pilóta náluk dolgozik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.