Székely: a kormány válaszra sem méltatta a szakszervezeteket

A kormány nemzeti konzultációja megbukott, az erre fordított pénzt inkább munkahelyteremtésre kellene költenie a kormánynak - mondta Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

  • hvg.hu hvg.hu
Székely: a kormány válaszra sem méltatta a szakszervezeteket

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint nagy baj van az országban, a gazdasági válság komolyan érinti az európai autógyártókat, ez pedig Magyarországon is érezteti a hatását. A kormánynak inkább ezzel és a korkedvezményes, valamint korengedményes nyugdíj megszüntetésével kellene foglalkoznia – mondta Székely Tamás az ATV-ben.

A szakszervezeti vezető azt mondja, amikor a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjat szóba hozták a kormánynál, válaszra sem méltatták a szakszervezeteket, pedig több százezer embert érint, őket lehetne ezzel védeni. Székely Tamás úgy véli, szakszervezet és szakszervezet között is különbséget tesz a kormány. A látszategyeztetések a sajtónak szólnak, de valódi egyeztetésekre lenne szükség – jelentette ki.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.