Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vidéken készül három új áruház nyitására jövőre a Decathlon francia sportáruház.
A Decathlon már régóta „szemez” Péccsel, eddig azonban a válság elhúzódó hatása miatt halogatta a barnyai megyeszékhelyen az áruház elindítását - írja a Baranya megyei online lap, a Bama.hu. A tavalyi kedvező elmozdulás után azonban az idei esztendő első nyolc hónapjában is két számjegyű növekedést ért el a Decathlon Magyarországon, a cég ezért jövőre három új áruház nyitását tervezi vidéki nagyvárosokban: Pécs mellett Nyíregyháza és Szeged a másik két célterület.
Ami a pécsi beruházás előzményét illeti, eddig úgy volt, hogy a déli ipari parkban az ugyancsak előkészítés alatt álló Auchan-fejlesztés szomszédságában épül fel a Decathlon. A Dunántúli Napló értesülései szerint ugyanakkor már korábban felmerült, hogy a sport- és szabadidő profilú áruház önálló telken építkezik, a harkányi út keleti oldalán, az autópálya-felhajtó közvetlen közelében. A lap úgy tudja, a francia cég a több irányból is kiválóan megközelíthető telket már meg is vásárolta az indítandó fejlesztéséhez.
Egy másik hivatalosan meg nem erősített információ szerint felmerült, hogy a Decathlon egy már működő kereskedelmi egységhez kapcsolódóan, egy már kész ingatlanba érkezne Pécsett. Ez sem kizárt, ám a cég eddigi vidéki terjeszkedését tekintve elmondható, hogy minden fejlesztés esetében azonos méretű új áruház valósult meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.