Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bár az üzletek már novembertől készenlétben állnak, egyre később indulnak a vásárlók a karácsonyi ajándékokért. December utolsó heteiben veszik meg részletre a kiszemelt termékeket és tartalékolnak az év eleji akciókra is. A digitális forradalom a karácsonyfa alatt is tetten érhető: az idei év egyik slágerajándéka minden bizonnyal a tablet lesz, bár a lapostévé továbbra is őrzi népszerűségét.
Míg korábban már novembertől járták a boltokat ajándékokért, a tapasztalatok alapján a vásárlási roham évről évre később indul. Év végi „beszerzéseiet” inkább az ünnepek előtti 2-3 hétre időzítik és ebben az időszakban a legnépszerűbb az áruhitel is – derül ki a Magyar Cetelem adataiból. Míg az értékesebb meglepetésekhez áruhitelt vesznek fel, a kisebb ajándékokat egyre gyakrabban hitelkártyával fizetik ki – ami a Cetelem esetében számos üzletben azonnali árkedvezményt is jelent.
Bár későbbre tolódik és rövidebb ideig tart, a karácsonyi bevásárlás jelenti az áruhitelek igazi „szezonját”. A Cetelem szerint idén várhatóan 3-4 százalékkal kevesebbet költenek karácsonyi ajándékra hitelből, mint tavaly, ugyanakkor az év végére időzített nagyobb vásárlások mellett egy-egy akció év közben is jelentősebb kiadásra, hitelfelvételre sarkallhatja a vásárlókat. Az áruhitelezés piacvezetője szerint a jellemzően népszerű sporteseményekhez kapcsolódó kedvezmények „kiegyensúlyozzák” az éves forgalmat: idén nyáron a foci EB-re és az olimpiára vett lapostévék miatt nőtt a felvett áruhitelek száma a nyári hónapokban.
A nehezebb gazdasági körülmények hatására tudatosabban vásárolnak, amit jól mutat, hogy egyre többen vadásznak az év eleji akciókra. Míg négy-öt éve az év első hónapjaiban üresen kongtak az üzletek, az utóbbi időszakban egyre népszerűbbek az újévi leárazások. „A karácsonyi dömpinget követő kiárusítások évről-évre erősödő forgalmat generálnak, idén januárban a Cetelemnél 20 százalékkal több áruhitelt vettek fel, mint tavaly év elején - mondta Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem marketing igazgatója.
A növekvő tudatosságot jelzi az is, hogy vásárlás előtt egyre többen szánnak időt a lehető legjobb ajánlat kiválasztására: a végső döntéshöz árösszehasonlító oldalakat, virtuális katalógusokat és blogokat is böngésznek. Továbbra is népszerűek a 0 százalékos THM-mel futó hitelek, sokszor még akkor is a költségmentes részletek mellett döntünk, ha egyébként nem is jelentene gondot a teljes ár kifizetése.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.