Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az utolsó akadály is elhárult az osztrák mobilpiac tavalyi sztárügylete elől: versenyhatóság ugyanis áldását adta a két kisebb szolgáltató egyesülésére.
Brüsszel már tavaly jóváhagyta, hogy a Hutchinson Whampoa Ltd. megvásárolja az Orange Austriát, amelyért mintegy 1,3 milliárd eurót fizet. Ebből 300-400 milliónyit vissza is kap, mivel a jóváhagyás egyik feltétele az volt, hogy a Yesss fapados márkát adja tovább a piacvezető Telekom Austriának – írja a mediapiac.com. Az osztrák mibilszcéna harmadik és negyedik számú szereplőjeösszeborulás után is a helyi piac legkisebb szereplője lesz a mobilszolgáltató, de az ügylet élesítheti a versenyt.
Szakemberek szerint az osztrák kivásárlás az első lépés lehet, amelyet számos újabb követhet az európai piacon: kisebb méretű szolgáltatókat vehetnek meg mások, legyenek akár azokkal azonos méretű, akár jóval nagyobb cégek. Ezzel a megoldással ugyanis hatékonyan lehet fellépni olyan időben, amikor a haszonkulcs csökken, a költségek viszont jelentősen megugranak.
A vevő vállalta, hogy visszaad az ügylet lezárulta után bizonyos frekvenciákat, hálózatát pedig megnyitja bérlők (például virtuális szolgáltatók) előtt. Az új cég a piac negyedét ellenőrzi majd, jóval lemaradva a Telekom Austria AG és a Deutsche Telekom T-Mobile-ja mögött.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.