Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Már nem a magyar fogyasztók bizalmi indexe a legalacsonyabb a világszerte vizsgált ötvennyolc ország között. Hazánkban a negyedik negyedévi mutató 37 pont, ugyanannyi, mint a harmadik negyedévi felmérés eredménye. Mivel a görögök indexe 46-ról 35 pontra csökkent, egyik negyedévről a másikra, a magyarok eléjük kerültek. Ezzel együtt is csak minden nyolcadik magyar tartja pénzügyi helyzetét többé-kevésbé jónak.
Magyarországon a fogyasztói bizalmi index három összetevője közül viszonylag legkedvezőbb a helyzet ezúttal is az anyagiaknál: legutóbb a megkérdezett magyarok 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy személyes pénzügyi helyzete a következő tizenkét hónap során, ha nem is kiváló, de jó lesz. Negatív véleményt 84 százalék mondott. További 4 százalék nem tudta eldönteni. (A harmadik negyedévben a válaszadók 14 százaléka nyilatkozott kedvezően, és 82 kedvezőtlenül).Többek között ezt állapítja meg a felmérés, amit a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat végzett 2012. novemberben.
Borúsabb a kép a munkahelyi kilátásoknál. Többé-kevésbé jónak tartja őket az előttünk álló tizenkét hónapban a magyar válaszadók 3 százaléka. „Nem olyan jó” vagy „rossz” mondta 95 százalék. További 2 százalék nem tudja megítélni. (Az előző, harmadik negyedévben a pozitívan vélekedők aránya 4 százalékot ért el).
Az index harmadik pillére a következő kérdés: „Tekintettel az árakra és az ön személyes pénzügyi helyzetére, a mostani időszak megfelel arra, hogy megvásárolja, amit szeretne és amire szüksége van?” A kérdésre a magyar megkérdezettek közül 8 százalék tartja a jelenlegi időszakot vásárlásra jónak, ahogyan a harmadik negyedévben is.
Globálisan a fogyasztói bizalmi index átlaga a 100 pont alatti pesszimista zónában mozog. A negyedik negyedévi 91 pontos mutató eggyel kevesebb, mint a harmadik negyedévi 92 pont. Az európai átlag 71 pont; hárommal kisebb, mint a harmadik negyedévben.
A tavalyi negyedik negyedévet megelőzően, összesen öt egymást követő negyedév során Magyarországon mérték a legalacsonyabb fogyasztói bizalmi indexet. Ha összehasonlítjuk a 2012. negyedik negyedévi magyar mutatókat a vizsgált huszonkilenc európai ország átlagával, jelentős eltéréseket látunk. Amíg ugyanis nálunk a válaszadók 12 százaléka látja személyes pénzügyi helyzetét kedvezőnek, addig földrészünkön átlagosan 36 százalék.
A munkahelyi kilátásoknál a pozitív véleményt képviselő magyarok 3 százalékával szemben az európai átlag 22 százalék.
S amíg hazánkban a felmérésben részt vevők 8 százaléka tartja a jelenlegi időszakot a maga számára vásárlásra alkalmasnak, addig Európában átlagosan 26 százalék.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.