EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A legnagyobb európai szállodalánc, a Magyarországon is jelen lévő francia Accor 599 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet az egy évvel korábbi 27 millió euró nyereség után; a mínusz az Egyesült Államokban működő Motel 6 szállodalánc eladásának elszámolási veszteségéből keletkezett, e nélkül 80 millió euró volt a cég tavalyi profitja - áll a cég közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Az Accor - amelyhez többek között a Novotel, a Mercure, a Sofitel, az Ibis, az Etap lánc tartozik - bevétele 1,5 százalékkal 5,649 milliárd euróra emelkedett. Az Accor részvények osztaléka 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest.
A kamat és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 3 százalékkal 526 millió euróra emelkedett 2012-ben, ami megfelelt a cég által várt 510-530 millió eurónak.
Az Accor 92 országban 3500 szállodát működtet 439 ezer szobával, és 150 ezer embert foglalkoztat. A szállodák 44 százaléka a cég tulajdona, 25 százaléka franchise rendszerben működik, míg 31 százalékát menedzsment szerződéssel üzemelteti az Accor.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.