Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bezárja három horvátországi üzletét a Bricostore, és kivonul a balkáni államból. A francia barkácslánc a régióból már Magyarországról és Romániából is távozott.
Bezárja három horvátországi üzletét a Bricostore, és kivonul a balkáni államból – írja a dalje.com. Philippe Bresson, a társaság vezérigazgatója mindezt a cég Facebook-oldalára feltöltött levélben közölte.
Bresson írása szerint miután eladták romániai üzleteiket, nem tudják már csak Horvátországban fenntartani tevékenységüket, ahol a kezdetektől veszteséggel működtek a nagy beruházások ellenére. Bár folytak tárgyalások az áruházak más befektetőknek történő átadásáról, de nem tudtak megállapodni, ezért is döntöttek a bezárás mellett.
Snjezana Vrancic, a kereskedelmi kamara elnöke megerősítette a Bricostore távozását, ez pedig azt is jelenti, hogy a cég 210 munkavállalóját is elbocsátják. A Bricostore 2003 óta volt jelent Horvátországban, első áruházukat Splitben nyitották meg, a másodikat Pulában, a harmadikat pedig Zágrábban, 2012-ben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.