Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
23 ország 6800 vállalkozásának megkérdezésével készített a felhőszolgáltatások elfogadottságáról kutatást az Ipsos Mori a Microsoft megbízásából. A Magyarországon is elvégzett felmérésből kiderül, hogy a kisvállalkozások informatikai rendszereik kialakításánál leginkább a költségekre figyelnek – az európai válaszadók 45 százaléka, míg a magyarok 60 százaléka tartja ezt különösen fontos kérdésnek.
A kutatás szerint a hazai kisvállalkozások 24 százaléka bízik abban, hogy pénzügyi helyzete az elkövetkező egy évben javulni fog – ez némileg elmarad mind az európai, mint a közép-európai átlagtól (30%). A régióban csupán a csehek és a görögök pesszimistábbaka magyaroknál (19, ill. 23%), míg Nyugat-Európában a hollandok bíznak legkevésbé a jövőben (15%). A legoptimistább nemzetnek Törökország bizonyult (64%), a második helyen az írek futottak be (51%), akiket nem sokkal lemaradva a románok követtek (48%). Érdekes módon, azok a magyar vállalkozások, amelyek használnak valamilyen felhőszolgáltatást, nagyobb arányban bíznak a javulásban (26%), mint azok, amelyek egyetlen ilyen megoldással sem élnek (19%). Még nagyobb a különbség, ha a válaszadó vállalkozások „életkorát” vizsgáljuk – a hat évnél idősebb cégeknek mindössze 17 százaléka bízik a fejlődésben, míg az ennél fiatalabbak közül minden tízből majdnem négy (37%)!
A kutatásból kiderül, hogy míg az európai kisvállalkozások alig több több mint a fele (53%), nálunk épp a kétharmada használ valamilyen felhőszolgáltatást. Nemzetközi összehasonlításban Norvégiában a legkevésbé (23%), és Ukrajnában a leginkább (85%) népszerű a cloud valamilyen formája. Idehaza leggyakrabban az elektronikus levelezés kerül a felhőbe (57%), de népszerű a dokumentumok megosztása (42%), az azonnali üzenetküldés és a VoIP (31-31%) is.
A magyar cégek kereken fele ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a felhőszolgáltatások egyre jelentősebb szerepet fognak játszani a kisvállalkozások sikerében – ez is magasabb érték az európai átlagnál (42%).
A februárjában lefolytatott kutatásban a 25 vagy kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeket szondázták meg szerte Európában - hazánkból 200 kkv vett részt a felmérésben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.