Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amerika legnagyobb játékgyára, a Mattel Inc. ikonikus figurája, bombasztikus berobbanása után hosszú éveken keresztül örvendeztette meg - a gyerekek mellett - a cég részvényeseit. Eladási statisztikái töretlen emelkedést mutattak, egészen az elmúlt évig: a legutóbbi negyedéves eredmény 12 százalékos visszaesést mutat. A cégvezetést azonban résen volt, a trónfosztó American Girl baba eladásaiból származó bevételek szintén a Mattel zsebébe vándorolnak.
A pálcikalábú, platinaszőke Barbie sikere, nem csak Kent hívta életre, hanem a társadalomi sokszínűség képviselője is lett: hajszínben, foglalkozásban, bőrszínben is nagy kínálatban lepték el babák tömegei az üzleteket a kezdeti 3 dollárhoz képest sokszoros árakon. A siker óriási volt, gyerekek milliói kezdték fésülgetni babáikat, amit rögtön a női emancipáció és a független nő jelképének kiáltottak ki. Barbie azonban az 50. születésnapján túl, kezdett kegyvesztetté válni, amit jól mutat, hogy eladásai már a negyedik egymást követő negyedév óta csökkennek. A trónfosztó – a tipikus amerikai gyerekeket mintázó – American Girl baba, könnyedén és egyre nagyobb mértékben taszította le a trónról. A Barbie-k értékesítése az elmúlt negyedévben 12%-kal esett vissza, amíg utóbbiakból a tavalyi évhez viszonyítva 14%-kal többet adtak el - írja a Private Banking blog.
A vállalatvezetést nem érte váratlanul a rossz hír, még 15 évvel ezelőtt megszerezte az American Girl jogait is, így a trend változása vállalaton belül tarthatja a profitot. Ez részben sikerült is, hiszen a társaság legutóbbi jelentése szerint az árbevétel közel szinten maradt a Barbie-k lejtmenete ellenére is. A nettó profit azonban így is közel 25 százalékot esett, ennek ellenére a vezetőség optimista.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.