EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Stadler Rail Csoport szolnoki leányvállalata legyártotta annak a 42 darabos FLIRT flottának az első kocsiszekrényét, amelyet a MÁV-START nyílt közbeszerzési eljárás keretében rendelt meg az év elején a svájci járműgyártó vállalattól - közölte a vasúttársaság az MTI-vel szerdán.
Az első készre szerelt járművet a Stadler 2014 áprilisában adja át a MÁV részére, amely a hatósági próbák után rögtön forgalomba is áll majd. Az új elővárosi vonatokat kék-szürke-fehér-sárga kombinációjú flottaszínekkel látják el.
A korábbi közlés szerint a Stadler vasúti járműgyártó cég a MÁV-START Zrt.-nek 42, a GYSEV Zrt.-nek pedig 6 elővárosi motorvonatot szállít, a beszerzés összértéke mintegy 267 millió euró, amelyet teljes egészében európai uniós forrásokból finanszíroznak. A szerződés szerint a Stadler az első két motorvonatot 2014 áprilisában, az utolsót 2015. szeptember 30-ig szállítja le, a járművek egységára 5,558 millió euró.
Az akadálymentesített, korszerű utastájékoztató rendszerrel felszerelt, összesen 211 ülőhelyes járművek végsebessége óránként 160 kilométer lesz. Az új vonatokon a WIFI mellett a mobiltelefonok és a laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók is lesznek.
A MÁV-START kötelékében forgalomba álló új járművek a tervek szerint a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Esztergom, Budapest-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon közlekednek majd.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.