Az új kiadó vezetője Szász Zsolt lesz, aki két évtized után hagyta ott az általa alapított Cartaphilus Kiadót, amely eddig hasonló tárgyú műveket is megjelentetett. Szász Zsolt a Helikon Kiadó szerkesztőségével közösen fogja irányítani a vállalkozást.
Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a Helikon főszerkesztője azt mondta, a Trubadúr Kiadó mellett a Libri Kiadó, a Kolibri, a Helikon, a Diafilm Kft., a Cartographia, valamint az idén társult Park Kiadó tagja a kiadói csoportnak.
"Nyugat-Európában bevett gyakorlat, hogy csoportok tematikusan hoznak létre kiadókat" - magyarázta a főszerkesztő. Hozzátette, hogy mivel a zenei tárgyú művek és a kultikus-underground irodalom alkotóinak kötetei egyik vállalkozás profiljába sem illeszkedtek, szükség volt egy új profilra. Kovács Attila Zoltán hozzátette, hogy a közeljövőben terveik szerint nem fog tovább bővülni a kiadói csoport, nem lesz újabb akvizíció.
A kiadó erőssége a zenei tárgyú könyvek gondozása lesz, életrajzok, önéletrajzok, riport-, illetve interjúkötetek. Az első könyv a Csík Zenekarról szóló kiadvány szeptember közepén, a kötet szerzője, Süveges Gergő az együttes elmúlt huszonöt évét írta meg.