szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Júliusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel korrigálva is 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.

Az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal csökkent a termelés szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az év első hét hónapjában 6,2 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az építőipar májusi 11,3, és a júniusi 12,4 százalékos szárnyaláshoz képest mérsékeltebb júliusi növekedési ütemet a tavalyi azonos hónapokban jelentősen eltérő bázis is magyarázza, mert 2012 júliusában 3,6 százalékos emelkedést regisztrált a statisztika, míg az előző két hónapokban rendre 14,5, illetve 12,0 százalékos visszaesését mért a KSH.  

Júliusban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése 3,4 százalékkal bővült, a KSH szerint az alacsony bázis mellett a növekedés az épületgépészeti szerelés alágazat termelésének bővüléséből adódott. Az egyéb építmények építése 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amit viszont a kiugróan magas bázis is befolyásolt.

Szezonálisan kiigazított indexek alapján a júniusihoz viszonyítva az épületek építésének teljesítménye az előző kéthavi növekedés után 6,4, az egyéb építményeké 0,3 százalékkal csökkent júliusban.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - júliusban 1,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények ágazat termelése szintén csökkent, 2,6 százalékkal. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése viszont 7,5 százalékkal haladta meg a 2012. azonos időszakit.

A júliusban kötött új szerződések volumene 34,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 1,6 százalékkal nőtt. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 52,8 százalékkal emelkedett, a növekedés oka a gyorsforgalmi úthálózat építésére kötött néhány nagy értékű szerződés volt - közölte a statisztikai hivatal.

Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 19,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 27,4 százalékkal magasabb volt, mint 2012 júliusában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!